amerikai egyesült államok

Oklahoma (ejtsd: oʊkləˈhoʊmə)[2] az Egyesült Államok egyik szövetségi állama. Földrajzilag az ország középpontjától kissé délebbre fekszik. Úgy is hivatkoznak rá mint Középnyugati államra (Midwest). A 2007. évi felmérések szerint lakóinak száma 3 617 316 fő volt,[3] területe pedig 177,847 km².[4] Oklahoma a 28. legnépesebb állam, s területi nagyságát tekintve a 20. Neve a csaktó indián okla (vörös) és humma (emberek) szavak összetételéből származik, vagyis oklahoma jelentése csaktó nyelven vörös emberek.[5] Az államot 1907. november 16-án az Indian Territory-ból hozták létre. Oklahoma 46-ként csatlakozott az Unióhoz. Fővárosa és egyben a legnagyobb városa Oklahoma City. Bizonyíték van arra, hogy az őslakosság már a legutóbbi jégkorszak idején keresztül ment a mai Oklahoma területén,[6] de állandó településeket csak időszámítás előtt 850-1450 között hoztak létre. Mesterséges dombokat tártak fel közel Arkansas határához.[7][8] 1541-ben a spanyol Francisco Vásquez de Coronado utazott keresztül ezen a területen,[9] de az 1700-as években a francia felfedezők nyomán a franciák tartottak igényt ezekre a területekre.[10] és francia terület maradt egészen 1803-ig, amikor a francia territóriumot a Louisiana Purchase dokumentum alapján az Egyesült Államok megvásárolta Franciaországtól.[9] Cowboyok vezetik át a csordát az államon a 19. század végén. Az őslakosság ezreit, közöttük az "Öt Civilizált Törzseket" Mississippi, Florida, Alabama, Georgia, és Tennessee államokból kitelepítették Oklahomába az 1830-as években[11] Ezen a területen ekkoriban az osage és a quapaw indián törzsek éltek. 1830-ban az Indián-kitelepítési Határozat ezt a területet jelölték ki indián territóriumnak (Indian Territory). 1834-ben az Egyesült Államok újabb szabályokat állított fel az Indián kapcsolattartási törvényekben (Indian Intercourse Act)[9] Tizenöt törzsnek jelöltek ki földet ezen a vidéken 1830-ban[12] but by 1890, more than 30 tribes had been allocated federal land.[13] Az 1866 és 1899 közötti időszakban[9] a Texasi marha farmok igyekeztek kielégíteni a keleti várások élelmiszer igényét és a vasútvonalak Kansas államban biztosították az időbeni szállítást. Útvonalakat hoztak létre a marha csordáknak és a marha farmok vagy maguk szállították termékeiket vagy illegálisan letelepedtek az Indián Territórium területén.[9] 1881-ben négy vagy öt marhacsorda út vezetett keresztül a nyugati frontier területeken.[14] A fehér telepesek számának növekedése az Indián Territóriumon belül az Egyesült Államokat egy új törvény, a Dawes Act meghozatalára buzdította (1887), amelyben a különböző törzsek tulajdonában lévő földekből családok földet kaphattak. Ez az indiánokat magán farmok létrehozására ösztökélte, de emellett a központi kormánynak is biztosított földet. Ennek következtében az indián tulajdonban lévő földeknek a felét fehér telepesek számára is elérhetővé tették, ezenkívül a vasútépítő társaságok és vásároltak fel földet. [15] 1889. április 12-én a szövetségi kormányzat megnyitotta Oklahoma határait, engedélyt adott a telepeseknek letelepedni a középső övezetben. Az állam határán tízezrével vártak a határ megnyitására, hogy földet foglalhassanak.[16] Azokat, akik megszegvén a törvényeket és korábban átlépték a határt, hogy több földet tudjanak foglalni elnevezték "sooner"-oknak, és így kapta az állam a "Sooner State" becenevet.[17] Hamarosan megszervezték a kormányzatot, s több földet vettek el az indiánoktól. Megkezdődtek a kutatások a természeti kincsek után, s csakhamar rábukkantak az olajra, a külszíni fejtésű kőszénbányákra. A 20. század kezdetén erőfeszítéseket tettek, hogy az indián önkormányzatot megszüntessék, s létrehozzák a Sequoyah államot. Ez a kísérlet ugyan kudarcot vallott, de két évvel később, 1907. november 16-án megszületett Oklahoma, s 46.-ként csatlakozott az Amerikai Egyesült Államokhoz.[18] A kőolaj felfedezésével az új állam lakossága gyorsan szaporodott, s az állam gazdagsága folyvást nőtt. Tulsa úgy vált ismertté, mint a világ olaj fővárosa. Megkezdődtek a beruházások az olajiparba.[19] 1927-ben, egy oklahomai üzletember, Cyrus Avery kampányt indított a 66-os útvonal (U.S. Route 66) létrehozására. Az Amarillo (Texas) és Tulsa (Okalhoma) között már meglévő útvonalat használta fel terveihez.[20] A 20. század elején a Jim Crow-törvény és a Ku Klux Klan jelenléte ellenére Tulsa városában nagyszámú afro-amerikai közösség élt.[21] 1921-ben Tulsa a "Race Riot" színhelye volt, az egyik legköltségesebb faji összecsapás az amerikai történelemben. A zavargások 16 órája alatt 35 városi tömbházat szétromboltak, 1,8 millió dolláros ingatlankár keletkezett, kb. 300 ember halt meg.[22] Az 1920-as években a Ku Klux Klan befolyása elhanyagolható volt az államban.[23] A Por vihar farmerok ezrét tette tönkre a 1930-as években. Az 1930-as években a szárazság, a nagy sebességű szélviharok éreztették hatásukat a mezőgazdaságban. Az u.n. Dust Bowl porviharok több államot érintettek. Kansas, Texas, Új-Mexikó és északnyugat Oklahoma államokban hosszú ideig nem esett eső, s a hőmérséklet szokatlanul magas volt. A farmerok ezrei mentek tönke, s kénytelenek voltak nyugatra vándorolni.[24] 1950-ig az állam lakosainak száma 6,9%-kal csökkent. Az állam komoly erőfeszítéseket tett a talaj javítására, duzzasztógátak, víztárolók megépítésére. Az 1960-as években több mint 200 mesterséges tavat létesítettek.[25][26] Oklahoma City bomba robbantás után. 1995. április 15-én Oklahoma City terrortámadás színhelye volt. Timothy McVeigh és Terry Nichols az Alfred P. Murrah Federal Building közelében bombát robbantottak, amely 168 embert megölt közöttük 19 gyermeket. Timothy McVeigh-t halálra itélték, s az itéletet végrehajtották, Terry Nicholast 161 ember megöléséért életfogytiglani börtönbüntetésre itélték. Oklahoma a Great Plains és az Ozark Plateau között fekszik a Mexikói-öbölbe ömlő folyók forrásainál,[29] s a magas alföldek a nyugati határtól a keleti és délkeleti (mocsaras) területek felé.[30][31] A legmagasabb pontja a Black Mesa csúcsa 1,516 m a tengerszint felett, amely az északnyugati sarokban az Oklahoma Panhandle helyezkedik el. Az állam legalacsonyabb pontja a Little River közelében távola a délkeleti határoknál fekszik, melynek tengerszint feletti magassága 88 m.[32] Wichita Kanyon Az állam többnyire hegyláncokból áll. Négy fő hegyvonulata van: a Ouachita Mountains, a Arbuckle Mountains, a Wichita Mountains, és az Ozark Mountains.[30] Az Egyesült Államok belső magasföld régiója, melybe beletartozik az Ozark és az Ouachita hegységet, az egyetlen hegyláncolat a Sziklás-hegység és az Appalache-hegység térsége között.[33] Flint Hills egy része átnyúlik észak-közép Oklahomába, és az állam délkeleti sarkába. A Cavanal Hill hivatalosan is a világ legmagasabb dombja 609 m.[34] Több mint 500 folyó és ér alkotja Oklahoma vízi útját, melyeken több mint 200, duzzasztó gátakkal elzárt tavakat hoztak létre. Itt van a Nemzet legtöbb mesterséges vízgyűjtő medencéje.[34] Ouachita Mountains, délkelet Oklahoma. Az állam földrajzi jellegzetességei meglehetősen sokfélék, legalább 10 földrajzi területet különböztethetünk meg.[26] Külön tárgyalják al állam nyugati felét, melynek három ökológiai területe van, míg a keleti rész nyolc ökológiai területet foglal magába.[26] Az állam nagy része gyakorlatilag két vízgyűjtő medence rendszerhez tartozik, a Red River (forrása: Mississippi) és az Arkansas River (forrása: Arkansas), ezenkívül még a Lee és Little folyók alkotnak jelentős vízgyűjtő területet.[35] Az állam északnyugati sarka félsivatagi változatos felszínű magas alföldek, melynek növényzete füves, vagy bozótos és csak nagyon kevés erdeje van. A fennsíkokat kisebb hegyláncok szakítják meg mint például az Antelope Hills és a Wichita Mountains Oklahoma délnyugati részén, és átmenetet képeznek a préri és a fákkal borított területek között az állam középső részén. Az Ozark és az Ouachita Mountains keleti-nyugati irányú vonulatának magassága kelet felé növekszik. Oklahoma gazdasága sokrétű. A repülőgép-, szállítási és közlekedési eszközök gyártása, élelmiszer feldolgozó ipara, elektronikus berendezések előállítása, telekommunikációs eszközök gyártása, gáz és olajfinomítás, fejlett mezőgazdasága csak egy néhány a vírágzó iparágai közül.[41] A búzatermesztés területén az ötödik, s mezőazdasági termékei pedig a huszonhetedik helyet foglalja el nemzeti szinten.[42] Az állam természetes gáz termelése a második az országban.[43] Hat Fortune 500 cég és egy Fortune 1000 cég főhadiszállása Oklahomában van,[44] s az üzleti világ legbarátságosabb államának szavazták meg.[45] Oklahoma össznépi termék 2000-től 2006-ig 50%-kal emelkedett, s az ötödik nemzeti szinten. A 2007. évi becslések alapján Oklahoma legnagyobb városai: Oklahoma City lakossága 547,274 fő, Tulsa lakossága 384,037 fő, Norman lakossága 106,707 fő, Lawton lakossága 91,568 fő, Broken Arrow lakossága 90,714 fő, Edmond lakossága 78,226 fő, Midwest City lakossága 55,935 fő, Moore lakossága 51,106 fő, Enid lakossága 47,008 fő, Stillwater lakossága 46,976 fő..

New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb és az amerikai kontinens harmadik legnépesebb városa.[1] Az országon belül és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb politikai, üzleti és kulturális központ. Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti-óceán nyugati partján, a Hudson folyó torkolatában; szárazföldi területe 789 km², lakossága 8 453 558 fő.[2][3][4][5] Az azonos nevű tagállamban található, a tőle való megkülönböztetés végett hívják még New York City-nek, illetve (az állam megjelölésével) New York, New York-nak. Közkedvelt elnevezése még a Big Apple (Nagy Alma), de utalnak rá úgy is, hogy A város, ami soha nem alszik. Öt nagy kerületre osztható, amelyek a következők: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, és Staten Island, melyek egyben New York állam megyéi. A városban több mint 800 nyelvet beszélnek, amivel nyelvi szempontból a legsokszínűbb.[6] A New York-i agglomeráció 19,1 milliós lakosságával (17 400 km2), az USA legsűrűbben lakott területe, és része az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatal által meghatározott New York–Newark–Bridgeport összetett statisztikai területnek, mely több mint 22 millió lakossal a legnépesebb az országban. 1624-ben alapították holland telepesek Új-Amszterdam néven, majd 1664-ben angol fennhatóság alá került.[7] Később kapta a New York nevet az angliai York hercege, Jakab (James) tiszteletére. 1785 és 1790 között az USA fővárosa is volt.[8] Az ország legnagyobb városa 1790-től.[9] New York számos körzete, nevezetessége vált ismertté a külföldiek számára is az idők folyamán. A Szabadságszobor bevándorlók millióit köszöntötte, amikor hajójuk megérkezett az öbölbe a 19. század végén, és a 20. század elején. A Times Square-t gyakran emlegetik a Világ kereszteződéseként is, ami találó név, hiszen ez az egyik legforgalmasabb a világon. New York pénzügyi központja, a Wall Street Alsó Manhattanben versenyezve még Londonnal is, amit a világ pénzügyi központjaként tartanak számon.[10][11][12][13][14][15] Végül, de nem utolsósorban, a világ vezető tőzsdéje, a New York Stock Exchange is itt található. Számos főiskola és egyetem található New Yorkban: Columbia Egyetem, New York Egyetem és a Rockefeller Egyetem, amik a világ legnívósabb oktatási intézményei közé tartoznak.[16] 2003. évi bruttó bevétele 488,8 milliárd dollár volt, amivel a városok rangsorában az első helyre került; az USA-tagállamok közül csak ötnek volt nagyobb bevétele, sőt a világ országai közül is csak tizenötnek. Henry Hudson 1609 szeptemberében hajózott fel, a ma az ő nevét viselő folyón a holland Kelet-indiai Társaság hajóján. Az Ázsiába vezető átjárót kereste, de sohasem találta meg, mivel ilyen ott nem létezett. Felfedezései nyomán később holland expedíciók keltek útra és a helyi indián törzsekkel folytatott szőrmekereskedelemből húztak hasznot. Hudson 1610-ben már egy angol társaság szolgálatában tért vissza az északnyugati átjárót keresni. A telet a jég fogságában töltötte és 1611 nyarán, mikor tovább akart indulni, a hajó legénysége fellázadt. Hudsont, 10 éves fiát és 8, a lázadáshoz nem csatlakozó személyt kitették a Hudson-öböl környékén. Hudson expedíciója után, 1626-ban egy holland szőrmekereskedelmi állomás jött létre Manhattan déli csücskén, Új-Amszterdam (Nieuw Amsterdam) néven [19] (magát a gyarmatot Új-Hollandiának hívták).[20] (about $1000 in 2006);[21] Ugyanebben az évben történt, hogy Peter Minuit egész Manhattant és a mai Staten Islandet megvette az algonkinoktól néhány árucikkért. A telep benépesítésében ezután nagy szerepe volt az Európából menekült hugenottáknak. 1664-ben egy angol flotta harc nélkül elfoglalta a várost, mely angol kézen is maradt a második angol-holland háborút lezáró bredai egyezmény értelmében (1667). A várost ekkor nevezték át Új Yorkra, az angliai York hercegének, Jakabnak (James) a tiszteletére, aki II. Károly király öccse volt. Miután 1685-ben II. Jakab néven trónra került, New York királyi birtok lett.[22] Az olasz bevándorlók lakta Mulberry Street a New York-i Manhattanben, 1900 körül (színezett fénykép) Az amerikai függetlenségi háborúban, a brooklyni (vagy Long Island-i) csatában a város jó része leégett és brit megszállás alá került 1783. november 25-ig. Ezen a napon tért vissza George Washington a városba, és vonultak ki az utolsó brit csapatok az Egyesült Államok területéről (Evacuation Day). Április 30-án a Wall Streeten található Federal Hallban zajlott Washington elnöki beiktatása. New York 1790-ig az USA fővárosa volt, itt ülésezett a Kontinentális Kongresszus. A 19. század folyamán egyre több bevándorló érkezett, a város lakosságának összetétele jelentősen átalakult.[23] New York állam törvényhozása 1811-ben elfogadta a város bővítésének tervét (Commissioners' Plan of 1811), melynek alapján a 14. utcától a sziget északi részén lévő Washington Heightsig négyzetrácsos szerkezetű utcahálózatot alakítottak ki, illetve elkészítették az Erie-csatornát (1819), ami könnyebben megközelíthetővé tette a kikötőt a középnyugati államok és Kanada agrárvidékei felől.[24] 1835-re, Philadelphiát megelőzve, New York lett az USA legnagyobb városa. A helyi politikusok a Tammany Hall uralma alá kerültek, ami egy politikai gépezet, és az ír bevándorlók támogatásával működött.[25] Számos irodalmár élt a városban az 1830-as és az 1840-es évek között, úgy mint William Cullen Bryant, Washington Irving, Herman Melville, Rufus Wilmot Griswold, John Keese, Nathaniel Parker Willis, és Edgar Allan Poe. Az idős városi arisztokrácia kereskedőkből álló rétege lobbizta ki magának a Central Park alapítását, ami 1857-ben az USA első telepített városi parkja lett. Egy jelentősnek mondható szabad fekete lakosság létezett ebben az időben Manhattanben, és Brooklynban is. Számos rabszolgát tartottak fogva az 1830-as évekig New Yorkban, viszont később a rabszolgafelszabadítást szorgalmazók központjává vált. A város fekete lakossága 1840-ben meghaladta a 16 000-et.[26] Az íreket sújtó Nagy Éhezés hatására hatalmas mértékben áramlottak a városba ír bevándorlók. Több mint 200 000 bevándorló után, átlagban négy New York-iból egy ír volt.[27] Manhattan madártávlatból, 1873-ban. Az amerikai polgárháború során (1861-1865), bár az állam az Unióhoz tartozott, a város lakosai közül sokan a Konföderációval szimpatizáltak, részben a déli államokkal való kereskedelmi kapcsolatok, részben a kötelezővé tett katonai szolgálat miatt. Az elégedetlenség az 1863-as évben Unió-ellenes lázadást szült, amely legalább ezerkétszáz halálos áldozatot követelt.[28] New York Williamsburg felől, 1848-ban (litográfia) Manhattan déli része 1942-ben Dél-Manhattan napjainkban A polgárháborút követően az európai bevándorlók száma jelentős növekedésnek indult, ekkor lett New York az Újvilágba érkező milliók első megállója, akiket 1886-tól már a Szabadság-szobor fogadott. 1874-ben, illetve 1895-ben Westchester megye déli részét (azaz Bronxot) New York megyéhez csatolták (vagyis az addig csak Manhattanből álló New York városához). 1898-ban alakult meg Nagy-New York (Greater New York) önkormányzata, miután Manhattanhez és Bronxhoz a környező megyékből leválasztva három további kerületet kapcsoltak. Az új területeken lévő önkormányzatok megszűntek; így például Brooklyn városa – melyet 1883-tól a Brooklyn híd kötött össze a szigettel. 1914-ben Bronxból önálló megye jött létre. Az 1904-től működésbe lépő New York-i metró segítette az új kerületek összeköttetését. A 20. század elején két nagyobb katasztrófa történt: 1904. június 15-én a General Slocum nevű gőzhajó gyulladt ki az East Riveren, több mint ezer ember (1021) – főként német bevándorlók – haltak meg; 1911. március 25-én a Greenwich Village-ben lévő Triangle gyár égett le, 145 ruhakészítő munkásnő veszett oda. Utóbbi eset hatására a város tűzoltósága jelentős támogatást kapott, és tűzvédelmi szabályzatot dolgoztak ki a munkahelyek számára. A nem fehér lakosság száma 1890-ben 36 620 volt.[29] Az 1920-as években New York elsődleges célállomása volt az amerika déli részéről elvándorló afroamerikaiak körében, a Nagy Vándorlás idején. 1916-ra a város adott otthont Észak-Amerika legnagyobb diaszpórájának. A harlemi reneszánsz fénykorának idején, gazdasági robbanás hatására indult el a felhőkarcolók építése a városban. A 20. század első felében a város világviszonylatban is fontos ipari, kereskedelmi és távközlési központtá fejlődött. Az első metrótársaság, az Interborough Rapid Transit 1904-ben jött létre, és a felszíni vasúti közlekedési vonalak száma is nőtt. Az 1930-as években épült fel számos, a város képét napjainkban is meghatározó, és akkoriban a világ legmagasabb épületei közé tartozó felhőkarcoló. Az 1920-as évekre New York a világ legsűrűbben lakott városává nőtte ki magát, megelőzve Londont, ezzel kiérdemelve a világ első óriásvárosa címet.[30] A nagy gazdasági világválság meghozta a változást a városba, ugyanis a nyolcvan éven át vezető pozíciót betöltő Tammany Hall helyett a reformer Fiorello La Guardia kezébe került a város vezetése.[31] A második világháború után a rohamosan növekvő gazdaság és az általa, valamint a bevándorlók és a visszatérő katonák által okozott népességnövekedés új területek beépítését tette szükségessé, főként Kelet-Queensben. 1951-ben az ENSZ áttette székhelyét a queensi Flushing Meadows Parkból Manhattan keleti oldalára. Sok más amerikai városhoz hasonlóan New York is szenvedett az 1960-as évek recessziójától, ipara meggyengült, lakossága megfogyatkozott, rasszista zavargások törtek ki. Az 1970-es évekre a bűnözés által leginkább sújtott várossá vált. 1975-ben az önkormányzat a csőd szélére jutott, adósságának rendezését a Municipal Assistance Corporationre kellett bíznia, melynek elnöke Felix Rohatyn volt; New York állam pedig egy felügyelő testületet hozott létre a költségvetés ellenőrzésére (Financial Control Board). Az 1980-as években a Wall Street újjászületésével New York ismét a világ egyik pénzügyi központjává vált. Az 1990-es években a bűnözési statisztikák nagy mértékben javultak, és a városból elköltözők száma is csökkent, sőt most már nemcsak külföldről, de belföldről is sok itt letelepedni szándékozó érkezett. Az évtized végén kezdődő dot com-korszak egyik legnagyobb nyertese New York lett, a fellendülés újabb hullámának egyik legszembetűnőbb jele az ingatlanárak megugrása volt. A 2001. szeptember 11-i World Trade Center elleni terrortámadás közel háromezer áldozatot követelt. A területen 2011-re tervezik felépíteni a világ 2. legmagasabb felhőkarcolóját, a Freedom Towert (Szabadság-torony). A következő évtized folyamán más, a város arculatát átformáló építkezések is várhatóak, mind a közösségi, mind a magánszektorban (évente több mint 25 ezer új lakás/lakóház készül). New York az Amerikai Egyesült Államok atlanti partvidékének északi részén helyezkedik el. Három nagyobb – Manhattan, Staten Island és Long Island (Brooklyn és Queens kerületek) – és számos kisebb szigeten, ill. a szárazföldön (Bronx) helyezkedik el. Területe 1214,4 km², ebből 785,6 km² szárazföld és 428,8 km² víz (35,31%). A Hudson folyó – más néven North River ('északi folyó') – tölcsértorkolatának jobb partján fekszik New Jersey, bal partján pedig Manhattan és Bronx. E két kerület és a Long Island között húzódik az ún. East River ('keleti folyó'), ami valójában egy az árapály által létrehozott csatorna. A városban több híd is van, ezek azonban mind az utóbbi East River fölött ívelnek át. Északról délre: a Throgs Neck-híd, a Bronx-Whitestone-híd, a Robert F. Kennedy-híd, a Queensboro-híd, a Williamsburg-híd, a Manhattan-híd és a Brooklyn-híd. Még délebre a Verrazano-Narrows híd található, ami Brooklynt és Staten Islandet köti össze. Jersey felé csak egy híd van, az északabbra található George Washington híd, amúgy két nagy alagút bonyolítja az arrafelé irányuló forgalmat: a Lincoln alagút és a Holland alagút. De Queens és Brooklyn felé is vezet egy-egy alagút. A Hudson a New York-i öbölbe ömlik, amelyet egy felső, zártabb (Upper New York Bay) és egy alsó, az óceánra nyitott (Lower New York Bay) részre oszt a The Narrows (a szó jelentése 'szoros'), e fölött ível a Verrazano-Narrows híd. A 17. századi holland telepesek – akárcsak hazájukban – több part menti területet feltöltöttek, leginkább Manhattan déli részén. A következő századokban főként ezen a szigeten folytak hasonló munkálatok, délnyugati kiszögellését, a Battery Park Cityt például az 1970-es években hozták létre. Nemcsak a partvonalat tolták előrébb, de jópár kisebb sziget területét is megnövelték, és az emberi beavatkozásnak köszönhetően sok helyen a domborzati viszonyok is átalakultak. (Napjainkban, bár a város legnagyobb része bőven a tengerszint felett helyezkedik el, a világóceán vízszintjének emelkedésével egyes részei veszélybe kerülhetnek.) New York a tömegközlekedés fejlettségének (USA-ban a legjobb) köszönhetően évente közel 6,8 milliárd liter üzemanyagot spórol meg országosan, így a város energiatakarékosság szempontjából vezető helyen áll.[33] Az egy főre jutó üvegházhatást okozó károsanyag-kibocsátás 7,1 tonna, szemben az országos 24,5 tonnás átlaggal.[34] A New York-iak az országosan kibocsátott üvegházhatású gázok 1%-áért felelősek,[34] habár 2,7%-át teszik ki a teljes lakosságnak. Meglepő, de egy átlag New York-i feleannyi elektromosságot használ, mint egy San Francisco-i, és negyed annyit, mint egy Dallas-i.[35] 2010 júliusa óta a városban több mint 3700 hybrid taxi üzemel, több mint bármelyik másik Észak Amerikai nagyvárosban. Az asztmás, és más légúti betegségekben szenvedők egyre magasabb előfordulása miatt, az utóbbi időben a város nagy hangsúlyt fektet a környezetkárosítás minimalizálásába.[36] A város vezetése azon van, hogy minél energiatakarékosabb berendezéseket helyezzen el az irodákban, és a lakásokban.[37] New York ad helyet a világ legtöbb hybrid taxijának, összesen 3715 darabbal, melyek a New York-i taxik 28%-át teszik ki, megelőzve ezzel minden észak-amerikai nagyvárost.[38] A város ivóvízkészlete a Catskill Mountains vízgyűjtő területről származik.[39] A vízgyűjtő integritásának, és a természetes, öntisztuló mechanizmusnak köszönhetően, New York egy azon négy amerikai nagyváros közül, ahol nem kell mesterséges víztisztítást alkalmazni, ugyanis a víz kellőképpen tiszta.[40] New York az egyedüli város Amerikában, ahol a saját autóval rendelkezők kisebbségben vannak, ugyanis a háztartások 55%-ának nincs saját autója. Manhattan városképét általában számos felhőkarcolójával jellemezzük, mivel a város helyet ad a világ néhány legmagasabb épületének. A legismertebbek az Empire State Building, a Chrysler Building, a New York Life Insurance Building, az 570-es torony, a Cityspire, a Metropolitan Life Building (korábban PanAm Building) és persze a lerombolt World Trade Center. Nem kimondottan felhőkarcoló, de ismert magas épület még a Flatiron Building és az ENSZ-székház, a Secretariat Building is. New York-ban 2008. augusztusa óta 5538 felhőkarcolót tartanak számon,[41] melyek közül 50 magasabb 200 méternél. Ezzel a teljesítménnyel minden amerikai nagyvárost maga mögé utasított, és világviszonylatban is csak Hong Kong előzi meg.[42] A város számos építészeti csodának ad helyet, melyek a legkülönfélébb stílusban épültek az idők folyamán. A Woolworth Building 1913-ból, a korai neogótika jegyeit magán hordozva. A Chrysler Building Art déco stílusával, annak kúpos, acél csúcsával, hűen tükrözi a város egyre szűkülő képét. Az épület 61. emeletén található sas a másolata, az 1928-as Chrysler motorháztetején megtalálható díszsasnak.[43] A Nemzetközi építészeti stílusra a legjobb példa az Egyesült Államokban az 1957-es Seagram Building. A Condé Nast Building 2000-ből ragyogó példája az amerikai felhőkarcolók környezeti konstrukciójára. New York nagy lakónegyedeit gyakran jellemezik a klasszikus barnakő lépcsőkkel és bérházakkal, melyek többsége az 1870-es és 1930-as évek között, a hirtelen népességnövekedés hatására épült.[44] A kő és a tégla a város fő építőelemeivé váltak, miután korlátozták a fa házak építését az 1835-ös nagy tűzvészt követően.[45] A város számos épületének megkülönböztető jegye a tetőre szerelt víztornyok. Az 1800-as években, a város életében szükségessé vált a telepítésük, ugyanis a New York-i alapkőzetnek köszönhetően nem alakul ki a vízvezetékekben nyomás a 6. emelet felett. Ráadásul a víztornyok az alsó szinteket megóvják a túl nagy nyomás kialakulásától, ami a vízvezetékek töréséhez vezetne.[46] A Garden lakások az 1920-as években váltak népszerűvé, leginkább a város félreeső területein, beleértve a Queens-i Jackson Heights-t is A New York-iak a várost gyakran „az öt kerület”-ként (the Five Boroughs) emlegetik, mivel a „város” (the City) szót Manhattanre használják; a többi városrész összefoglaló neve „a külső kerületek” (the Outer Boroughs). Ugyanakkor a New York City kifejezés az egész várost jelenti. Manhattan (New York County, lakossága 1 629 054 fő)[2], a legsűrűbben lakott kerület a városban, benne található a Central Park, és a város felhőkarcolóinak túlnyomó többsége. A kerület a város pénzügyi, és több országos szervezet központja is, emellett számos egyetem és kulturális központnak is otthont ad. A kerület három fő részre van osztva: alsó és felső Manhattanre, valamint a városközpontra. A Central Park további részekre osztja a várost, úgy mint Felső kelet Manhattan és Felső nyugat Manhattan, valamint a parktól északra fekszik Harlem. Bronx (The Bronx) (Bronx County, lakossága 1 397 287 fő)[2], a város legészakibb kerülete, a híres Yankee Stadion, és a New York Yankees otthona. A kerület az egyetlen, amely teljes egészében a kontinensen helyezkedik el, kivéve Marble Hill-t, ami ugyan a kontinensen van, viszont Manhattan városnegyede. Brooklyn (Kings County, 2 472 523 fő) Queens (Queens County, 2 225 486 fő) Staten Island (Richmond County, 459 737 fő) Ezenfelül magukat a kerületeket számos városnegyed alkotja. New York önkormányzata New York állam parlamentjének alárendelt testület, de a törvényhozói és a végrehajtói hatalom terén nagyfokú önállóságot élvez. A végrehajtó testület feje a polgármester, akit a polgárok közvetlenül választanak. Helyettesein keresztül ő irányítja a polgármesteri hivatal öt osztályának (üzemeltetési, gazdasági és újjáépítési, stratégiai, közigazgatási, valamint jogi) és számos független kormányzati hivatalnak a munkáját. A törvényhozó testület, a városi tanács egykamarás, 51 tagú (egy képviselőre kb. 157 ezer lakos jut), négyévente választják, elnöke mindig a többségi párt vezetője. Az egyszerű többséggel elfogadott törvényeket a polgármester hagyja jóvá; ha vétót emel, a tanács harminc napig újratárgyalhatja a javaslatot, de elfogadásához már kétharmados többség szükséges. Bár New York öt kerülete (borough) egyben öt megye (county) is, nincsenek megyei önkormányzatai: az egyes kerületek ún. kerületi elnököt (borough president) választanak, aki egy nem túl jelentős költségvetés beosztásáról dönt, illetve a hivatalával együtt járó bizottsági tisztségeket tölti be. Megyei szintű bíróságok szintén nincsenek: a városnak egy polgári jogi és egy büntetőjogi bírósága van, utóbbi feladatait részben a családjogi bíróság látja el. (A családjogi bírókat – New York állam gyakorlatától eltérően – nem választják, hanem a polgármester nevezi ki őket, tíz évre.) Megszámolni is nehéz lenne, hogy hosszú évtizedek alatt hány és hány filmes produkció, film, filmsorozat és egyéb műsor játszódott, illetve készült New Yorkban, vagy szólt épp New Yorkról. A városban játszódó történetek legtöbbje talán bűnügyi témájú, krimi, thriller, New Yorkra mint a "bűnös nagyvárosra" apellálva. Rajtuk kívül, hozzájuk hasonlóan legtöbbször még vígjátékoknak, romantikus alkotásoknak is New York szolgáltat nagyvárosi környezetet. De ugyanígy nagyon sok dráma, horror, mese, sci-fi és más műfajú produkció is New Yorkban játszódik. A felhőkarcolók, a zsúfolt utcák, a hidak, a hatalmas forgalom ideálisak egy lüktető nagyváros történetbeli érzékeltetéséhez. Akciófilmekben, de főleg katasztrófafilmekben ugyancsak "milliószor" támadták meg, rombolták le szörnyek, földönkívüliek, terroristák, meteorok, szökőárak, egyéb különféle csapások. A 2001-es terrortámadás különösen érzékenyen érintette a filmipart is az ott élőkön kívül, mikor az addigi fikciók részben megvalósultak. Az esemény után el is kellett halasztani minden ilyen vagy hasonló témájú akciófilm bemutatóját, függetlenül attól, hogy New Yorkban játszódott-e. New York kialakulásának és kezdeti fejlődésének fontos tényezője volt a Hudson folyó torkolatában kialakult öböl, mely kiváló kikötőként szolgált. Jelentősége és két vetélytársával, Bostonnal és Philadelphiával szembeni előnye tovább nőtt, amikor 1819-ben elkészült az Erie-csatorna. A régi kikötő a Manhattan déli csücskének Long Island felőli oldalán lévő South Streetnél volt, ma már nem használják. Az 1950-es évektől a forgalom jórészt a New Jersey-i Port Newark-Elizabeth Marine Terminalra tevődött át; a kereskedelem és a szolgáltató szektor azonban továbbra is New York gazdaságának legmeghatározóbb területei. Az ipar a 19. század közepén jutott egyre fontosabb szerephez, legjelentősebb ágazata a textilgyártás volt; a 20. század végére azonban a megnövekedett telekárak miatt az ipari létesítmények száma csökkenni kezdett. New York a világ egyik legjelentősebb és valószínűleg legismertebb pénzügyi központja, a Wall Street legalább annyira a város szimbólumának számít, mint a Szabadság-szobor. Több tőzsde is itt található (NYSE – New York Stock Exchange, NASDAQ – National Association of Securities Dealers Automated Quotations, AMEX – American Stock Exchange, NYMEX – New York Mercantile Exchange, NYBOT – New York Board of Trade). New York a székhelye olyan világszerte ismert cégeknek is, mint például Avon, Estée Lauder, Pfizer, Reuters, Sony Music Entertainment, Time Warner. (Teljesebb lista az angol Wikipédiában.) Az országban itt található a legtöbb médiacég és kiadóvállalat; a manhattani Madison sugárút az amerikai reklámipar, a Hetedik sugárút pedig a szépségipar központja. A Fortune magazin 500-as listáján szereplő amerikai cégek közül a legtöbb New York-i. A városban minden rendű-rangú ember, társadalmi réteg képviseltetve van. A kontraszt látványos: az üzleti milliomosrétegtől a szegény vagy épp hajléktalan rétegig bezárólag minden társadalmi csoport jelen van az utcák, irodaházak, apartmanok, bérházak, közterek, kávézók, külvárosok, vagy épp az agglomerációba tartozó kertvárosok által nyújtott közegben. New Yorkban a nagy népsűrűség változatos embertípusokat, "fura fazonokat" is kitermelt, akik így akarnak kitűnni a sokszor közönyös tömegből, vagy csak simán nagyvárosi futóbolondok. Az USA Népszámlálási Hivatalának (United States Census Bureau) adatai szerint 2000-ben New York lakossága 8 008 278 fő volt (az itt élő családok száma 1 852 233; egy család tagjainak átlagos száma 3,32). A népsűrűség 10 194,2 fő/km², egy négyzetkilométerre átlag 4074,6 lakás/lakóház jut (a lakóegységek száma 3 200 912). A népesség összetétele: 44,67% európai, közel-keleti vagy észak-afrikai; 26,59% afrikai amerikai, 0,52% indián, 9,83% ázsiai, 0,07% csendes-óceáni, 13,42% egyéb és 4,92% több rasszhoz tartozó. A spanyol vagy latin-amerikai származásúak aránya 26,98%. Külföldön született a lakosság 35,9%-a (18,9% Latin-Amerikában, 8,6% Ázsiában, 7% Európában). New Yorkban lakik az ország legnagyobb zsidó közössége, mintegy 972 ezer fő (2002-es adat), itt van a központja a haszidizmus lubavicsi ágának, valamint a szatmárnémeti és a brooklyni zsidó családoknak. A 3 021 588 háztartás átlagbevétele 38 293 dollár; 37.2%-ukban élnek házaspárok, az egyedül élők aránya 31,9% és 29,7%-ukban él legalább egy tizennyolc év alatti. Az egy főre jutó bevétel 22 402 dollár (a férfiak átlag 37 435, a nők 32 949 dollárt keresnek). A létminimum alatt él a népesség 21,2 (a családok 18,5) százaléka, közöttük 30% a tizennyolc év alatti és 17,8% a hatvanöt év felettiek száma. A város lakosainak 24,2%-a 18 év alatti, 10%-a 18 és 24 év közötti, 32,9%-a 25 és 44 év közötti, 21,2%-a 45 és 64 év közötti és 11,7%-a 65 év feletti. A lakosság életkorának középértéke 34 év. 100 nőre 90 férfi jut, csak a 18 évnél idősebbeknél az arány 85,9:100. A munkanélküliség 2005 márciusában 5,2% volt, ami megfelel az országos átlagnak.

Texas az Amerikai Egyesült Államok egyik tagállama, az ország déli és délnyugati részén helyezkedik el. Elnevezése az indián kadó nyelvből származik: a táyshaʔ, tecas, vagy tejas (spanyol betűzéssel) annyit tesz, mint „akik barátok”, „barátok” vagy „szövetségesek”. Texas 1836-ban nyilvánította ki Mexikótól való függetlenségét. Majd' egy évtizedig önálló volt, Texasi Köztársaság néven. 1845-ben csatlakozott az Egyesült Államokhoz, így annak 28. állama lett. 692 622 km²-es területével az USA második legnagyobb (Alaszka után), valamint 22,8 milliós lakosságával a második legnépesebb tagállam (Kalifornia után). A texasiak büszkék arra, hogy hat zászló is uralta e vidéket: a francia Fleur-de-lis, a spanyol, a mexikói, a texasi, az amerikai, valamint a konföderációs nemzeti lobogók. A mai Texas határain belül egykor több indián törzs élt, köztük voltak apacsok, atakapanok, bidaik, kaddók, komancsok, cserokik, kajovák, tonkavák, vicsiták. Álvar Núñez Cabeza de Vaca spanyol konkvisztádor 1528. november 6-án hajótörést szenvedett a mai Texas partjainál. Ő volt az első európai, aki betette a lábát erre a földre. 1537-ben megírta az itt szerzett tapasztalatait La relación c. művében. 1821-től kezdve Texas Mexikóhoz tartozott. Texas a 19. század elején még csekély népességgel bírt, ezért a mexikói állam tevékenyen támogatta a bevándorlók érkezését a területre. Az új lakók főleg az Egyesült Államokból érkező angol nyelvű farmerek (és szerencsevadászok) voltak akik új települések tucatjait létesítették. A túlzott bevándorlás hatására azonban Texas az 1830-as évekre jobbára angolszász nyelvű emberekből tevődött össze. 1835-ben Antonio López de Santa Ana mexikói elnök kihirdette az egységes alkotmányt, ez meg akarta akadályozni ugyanakkor, hogy további amerikai telepesek érkezzenek az országba és netán akkor az Egyesült Államok igényt tartson Texasra. A Texasban élő észak-amerikai telepesek kijelentették, inkább elszakadnak, semmint hogy az alkotmány hatálya alá kerüljenek. Fölajánlották, hogy elfogadják az 1824-es mexikói alkotmányt, ami nem csupán vallás-, hanem gondolati és sajtószabadságot hirdetett, és engedélyezte a rabszolgatartást. Sérelmezték azt is, hogy a mexikói kormány nem engedélyezte a fegyvertartást (nehogy hatékonyabban ellenállhassanak a mexikóiaknak), sőt Santa Ana tábornok megtiltotta a további amerikai betelepedést Texasba. 1836. március 2-án Texas kikiáltotta függetlenségét. Ez év április 21-én a San Jacintó-i csatában serege vereséget mért a Santa Ana vezette mexikóiakra. A siker kulcsa az volt, hogy a texasi hadseregnek volt elég ideje megszerveződni. Ezt az Alamo-erődöt védő kis csapatnak, valamint a taktikus Sam Houston tábornoknak köszönhették, aki addig-addig adta föl a területeket, amíg nem sikerült végre elegendő embert összeszedni. Az elfogott Santa Ana által aláírt velascói szerződésekben Texas határait világosan meghúzták. Mexikó azonban nem ismerte el a szerződéseket, és kijelentették, hogy Texas csak egy elszakadt tartomány, és ígéretet tettek visszafoglalására. Azonban az ország politikai rendszere olyannyira düledező volt, hogy képtelenek voltak beváltani fenyegetéseiket. Később, még 1836 során Texasban engedélyezték a rabszolgatartást. A Texasi Köztársaság területe magában foglalta a mai állam területét, valamint néhány, tőle északra és északnyugatra fekvő vidéket is. A texasiak kinyilvánított óhaja volt az USA-hoz való csatlakozás. Mexikó mindenesetre háborút helyezett kilátásba erre az esetre. Nagy-Britannia támogatta a texasi függetlenséget, hiszen az valamiféle ellensúlyt képezhetett az Egyesült Államokkal szemben. Londonban például texasi nagykövetség nyílt. A britek igyekeztek lebeszélni a mexikóiakat egy esetleges háborúról. Az 1840-es évekre Texas gyorsan fejlődő ország lett, ami elég erős volt ahhoz, hogy megvédje magát. Az északi államok nem támogatták egy újabb rabszolgatartó állam fölvételét az Unióba. 1844-ben azonban elnökké választották a csatlakozáspárti James K. Polkot. 1845. december 29-én Texast meghívták az USA tagállamának. Ennek következményeként robbant ki a mexikói-amerikai háború, mely a mexikóiakra nézve megsemmisítő vereségekből állt. Az amerikai polgárháború során Texas 1861. február 1-jén kiszakadt az Egyesült Államokból, és az év március 1-jén a Konföderáció ideiglenes kormánya tagállamként ismerte el. Az állam részint a mexikói háborúban is helytállt, edzett katonákat tudott küldeni a konföderációs seregbe. 1863 közepéig Texas egyfajta ellátó államként működött, amikor is az északiak elfoglalták a Mississippi-folyó vidékét, így lehetetlenné vált nagyobb számú ember vagy lábasjószág mozgatása, szállítása. A Palmito Ranch-i ütközet, a polgárháború utolsó csatája Texas földjén zajlott, 1865. április 9-én (jóval Lee tábornok április 9-i veresége után). Az állam majd két hónapnyi anarchiába süllyedt, míg teljesen Gordon Granger tábornok fennhatósága alá nem került. A konföderációs sereg széthullott, az állami tulajdon pedig gyakran magánkézbe került. A rabszolgákat fölszabadító 1863. január 1-jén kelt elnöki rendeletet (Emancipation Proclamation) Texasban csak 1865. június 19-én hirdették ki, Galvestonban. Ezen esemény ünnepe a Juneteeth. 1870. március 30-án, noha nem felelt meg minden követelménynek, Texast újra felvették az Amerikai Egyesült Államok sorába. A Beaumont melletti Spindletop-hegyen fedezték föl az első nagyobb kőolajlelőhelyet az államban, 1901. január 10-én. Később felfedezték a Mexikói-öböl mentén, valamint a Texas keleti és nyugati részén húzódó olajmezőket. Az olajkitermelés robbanásszerű növekedése átalakította az állam gazdaságát. Az 1972-es csúcsig naponta átlagosan három millió hordó nyersolajat termeltek ki itt. A megerősödött gazdaságra aztán súlyos csapást mért a Nagy gazdasági világválság, majd a „Dust Bowl” néven elhíresült homokviharok pusztítása. Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén elhelyezkedő Texas állam földrajza a formák és földtani időszakok széles skáláját öleli föl. Texas a Nagy Síkság préri borította vidékének déli részén terül el. Délről a mexikói Keleti Sierra Madre hegylánca határolja. A Rio Grande, a Red River és a Sabine folyók jelölik északi, Oklahomával közös határait. Keleten Louisianával és Arkansas-val, déli irányban pedig Új-Mexikóval, valamint négy mexikói állammal határos. Ezek: Chihuahua, Coahuila, Nuevo León és Tamaulipas. Az itt élők négy részre (égtájak szerint) osztják. A Texas Almanac szerint négy fő földrajzi területe van: az öbölmenti síkság, a középső mélyföld, a Nagy Síkság, és a „Basin and Range” néven emlegetett terület. Texas összes megtermelt jövedelme 982,4 milliárd dollár. Ez az összeg az USA-ban a második legnagyobb (Kalifornia után). Az egy főre vetített GDP nagysága 42 899 dollár (2005). Texas gazdasági növekedését a sok munkalehetőségnek, az alacsony ingatlanáraknak, az állam által kivethető személyi adók hiányának ("state income tax"), az alacsony adóztatásnak, valamint az üzleti élet akadálytalan folyásának. Az állam bizonyítottan 4,6 milliárd hordó kitermelhető kőolajkészlettel rendelkezik. Texas a második világháborúig jórészt falusias volt. Fontos gazdasági ágai az állattartás és az olajkitermelés voltak. A legfontosabb gazdasági ágazat azonban sokáig a gyapottermesztés volt. A háború után Texas nagy mértékben iparosodott. Ma a főbb gazdasági ágak a következők: információs technológia, kőolaj- és földgáz-kitermelés, üzemanyag-gyártás, energiaipar, mezőgazdaság, gyáripar. A gazdaság jelentős része a helyi iparágakra támaszkodik: például a faipar az állam keleti részén, míg a repülőgépgyártás vagy a hadiipar a Dallasban és Fort Worth-ben jelllemző. A Texas A&M University szerint manapság Texas állam a legnagyobb szarvastenyésztő az USA-ban, több mint 1000 szarvasfarmmal. Texasban ezek 650 millió dolláros jövedelmet hoznak az államnak. A szarvasfarmokból egyéb ágazatok is hasznot húznak, például azok akik ellátják a farmokat táplálékkal, gyógyszerrel és üzemanyaggal, valamint a feldolgozó helyek.[3] Két nagy gazdasági központja van: Houston és Dallas.

Florida az Amerikai Egyesült Államok (USA) egyik délkeleti állama. Fővárosa Tallahassee, legnagyobb városa Jacksonville, legnagyobb metropoliszi tömörülése dél-Floridában Miami. Az állam egy nagy kiterjedésű félszigeten fekszik a Mexikói-öböl, az Atlanti-óceán és a Florida szoros között. Határa túlnyomó részét a tengerpart alkotja, északi részén Georgia és Alabama államokkal találkozik. A partvonal az öblök és beszögellések nélkül is megközelíti a 2000 km-t. Florida műholdas felvétele Az állam többnyire alacsonyan fekvő, viszonylag egyenletes síkság, amely alig néhány méterrel fekszik a tengerszint felett, csupán a középső része enyhén dombos. A félsziget lyukacsos szerkezetű mészkő, kiterjedt víz alatti barlangokkal, forrásokkal, karsztos víznyelőkkel, melyek többsége a lakosság vízellátását biztosítja. A mészkő homokos talajjal van borítva, melynek termőképessége nem túl magas. A félsziget belsejét erdőségek, mezők és kisebb-nagyobb tavak tarkítják. A pálma- és a citrusfélék kedvelik a talajt és az éghajlatot. Az államnak párás szubtrópusi éghajlata van (lásd; szubtrópusok), kivéve az Okeechobee part déli részét, amely igazi trópusi klíma (lásd: trópusok). A levegő hőmérsékletingadozását az óceán nagyban kiegyenlíti.[1] Mivel a földrész északról délre nyitott, az Antarktisztól elinduló hidegfront időnként eléri Floridát, s lehűti a hőmérsékletet az egész félszigeten, viharos, olykor 150 km/óra sebességű szelet hozva magával. A tél és az ősz enyhe és viszonylag száraz, a tavasz és nyár meleg és párás. A legalacsonyabb hőmérséklet júliusban 32-35 °C közötti, míg a legalacsonyabb januárban 4-7 °C között van. A Golf-áramlat is módosítja a hőmérsékletet.[2] Floridát a napsütés államának is nevezik, de viharos idő gyakran előfordul, főleg az állam középső részén. Ezért ezt a területet úgy is ismerik , mint “lightning capital”, „a villámlás fővárosa”.[3] Florida az Amerikai Egyesült Államok legcsapadékosabb állama, mivel kora tavasztól késő őszig délutánonként gyakoriak az esőzések. A szép, ragyogó, napsütéses napokat is heves esők szakíthatják félbe. A mindennapos zivatarokat a keleti és a nyugati part mentén felemelkedő légtömegek összeütközése okozza. Az ország területén Floridában van a legtöbb tornádó, de nem olyan nagy intenzitású, mint a nagy síkságok felett (Tornado Valley).[4] Május közepétől november végéig tart a hurrikánszezon. 2004-ben négy komoly erősségű (Charley, Frances, Ivan és Jeanne) hurrikán érte az államot, ezt követően 2005-ben Dennis és Katrina, majd Rita hurrikán söpört végig. Florida otthont ad sokfajta vadállománynak közöttük: Tengeri emlősök: palackorrú delfin, rövidszárnyú gömbölyűfejű-delfin, északi simabálna, karibi manátusz Hüllők: mississippi aligátor, hegyesorrú krokodil, keleti gyémánthátú és törpe csörgőkigyó, georgiai üregteknős, közönséges levesteknős, kérgesteknős, indigó kígyó Emlősök: floridai puma, fehérfarkú szarvas, Key szarvas, vörös hiúz, floridai fekete medve, kilencöves tatu Madarak: fehérfejű rétisas, bóbitás karakara, szalagos csigászkánya, halászsas, orrszarvú pelikán, tengeri barna pelikán, tengeri sirály, lármás daru, kanadai daru, rózsás kanalasgém, floridai bozótszajkó, és még sok másfajta madár Megjegyzés: Florida télen otthont ad sok fajta észak-amerikai madárnak. 1930-ban Dél-Amerikából Észak-Amerikába véletlenül behozott vörös tűzhangya területe megnőtt az összes déli államban, beleértve Floridát is. Ezek a hangyák sokkal agresszívabbak a helyi fajoknál, s a fullánkjuk sokkal fájdalmasabb. Florida első emberi településeinek nyomai kb 12 ezer évvel ezelőttre tehetők. A kellemes éghajlatú félszigeten sokfajta növény és állat honosodott meg. 12 ezer évvel ezelőtt a partvonal nagyon különböző volt a maitól. A tenger szintje alacsonyabb volt, s ennek eredményeként a félsziget területe hozzávetőleg kétszer nagyobb volt, mint a jelenlegi. Az itt élő emberek gyűjtögetéssel és vadászattal foglalkoztak. A kutatók úgy gondolják, hogy az étrendjük kis testű állatokból, növényfélékből, magvakból és kagylófélékből állt. Az évszázadok alatt az őslakosság kifejlesztette saját kultúráját. Amikor az európaiakkal kapcsolatba kerültek, már fejlett mezőgazdaságuk, és kereskedelmük volt. Amikor az európaiak elérték Floridát, annak lakossága megközelítőleg 100 ezer lehetett. A spanyolok beszámolói szerint ezek az emberek közel száz, a politikai szervezettség különböző fokán lévő törzsekhez tartoztak. A társadalmi fejlődés magasabb fokán álló appalachee indiánok számát 50 ezer körülire, a timucua nyelvet beszélő, különösebb politikai berendezkedés nélküli törzsek tagjainak számát 150 ezerre becsülték. Ezek a közösségek a nyelven kívül semmilyen más hasonlatosságot nem mutattak. A feljegyzett indián törzek nevei: ais, calusa, jaega, mayaimi, tequesta és tocobaga. A spanyol gyarmatosítás alatt ezek a törzsek eltűntek, vagy számuk drámaian csökkent. A floridai életről a felfedezők és kalandorok megérkezése után feljegyzések készültek. Juan Ponce de León 1513. április 2. és 8-a között érte el a partokat a jelenlegi St. Augustine közelében. Ő nevezte el Floridát (La Florida) a Pascua virágok ünnepének tiszteletére, ami egy spanyol húsvét-közeli ünnep. Ponce de León második útjára 1521-ben került sor, 200 emberrel és 50 lóval a félsziget délnyugati részén kötött ki. Missziója hamar kudarcba fulladt a helyi lakosok heves támadásai miatt. 1539-ben Hernando de Soto egy másik expedíciót vezetett. Négy évig bolyongott abban a reményben, hogy megtalálja az indiánok mesés kincseit. De Soto és társai 5 hónapra letelepedtek a mostani Tallahasse közelében. De Soto a Mississippi folyónál 1542-ben halt meg, de az expedíció túlélő tagjai elérték Mexikót. Florida felfedezőjére nem várt gazdag zsákmány, nevét mégis kapcsolatba hozták vele, mert az ezüstöt és aranyat szállító hajók a Golf-áramlaton hajózva - a Floridai szoroson keresztül - érték el Kuba partjait. 1559-ben Tristán de Luna y Arellano egy másik kísérletet tett Florida gyarmatosítására. A Pensacola-öbölben létrehozott települést azonban a szerencsétlenségek sorozata miatt két év múlva elhagyták a telepesek. Nem a spanyolok voltak az egyetlenek, akik kívánatosnak találtak Floridát. 1562-ben a francia protestáns Jean Ribault és kevésbé ismert társa, a Jean-Pierre la Foux,aki nem Floridában,hanem Pennsylvania-ban élt és ott terjesztette florida 'jo' hirét próbálta felmérni a területet, majd két évvel később René Goulaine de Laudonniere megalapította Fort Carolinát a St. Johns folyó (St. Johns River) torkolatánál (jelenleg Jacksonville). A francia tengerentúli utazások felgyorsították a spanyol gyarmatosítást. Pedro Menéndez de Avilés sietve áthajózta az Atlanti-óceánt, hogy a francia zászlót a spanyol zászlóval váltsa fel. 1565-ben érte el St. Augustint, és megalapította az első állandó települést. Teljesítette küldetését, elűzte és legyilkolta a franciákat, s csak a római katolikusokat kímélte meg. Menéndez elfoglalta Fort Carolinát is és átnevezte San Mateo-nak. A francia válasz csak két évre rá érkezett meg, amikor Dominique de Gourgues visszafoglalta San Mateót, a korábbi Fort Karolinát, és a spanyol katonákat lemészárolták. Ez nem akadályozta meg a spanyolokat abban a törekvésükben, hogy római katolikus településeket hozzanak létre. Missziójukat kiterjesztették észak Floridára és az óceán keleti partvonalán északra, melyet ma Dél-Karolina államnak neveznek. Az angolok sem szerettek volna lemaradni az újonnan felfedezett területek gazdagságának kiaknázásában. A konfliktust növelte a spanyol birodalom terjeszkedése. 1586-ban az angol Sir Francis Drake kapitány kifosztotta és felégette a kicsiny San Augustine falut, de ez nem szüntette meg a spanyolt ellenőrzést Floridában. Az 1600-as évek végén nem volt kérdéses a spanyol fennhatóság a mai Egyesült Államok déli része felett. Amikor az első angol telepesek Amerikába jöttek, településeiket északabbra (ma Virginia) 1607-ben Jamestownnál, és 1620-ban Plymuth-nál (Massachusetts) hozták létre. Az angol és a spanyol kolóniák közötti villongások katonai beavatkozásra vezettek. James Moore ezredes a krík indiánokkal együtt megtámadta Floridát, s felégette, de a Castillo de San Marcos erődöt nem tudta bevenni. Két évvel később azonban elpusztították a Tallahasse és San Augustine közötti spanyol telepeket, megölték vagy rabszolgának elhurcolták a lakosokat, a helyi indiánokat is beleértve. A franciák elfoglalták Pensacolát 1719-ben, 21 évvel azután, hogy a települést megalapították. Mivel a spanyolok kezdtek közelebb húzódni az angolok által Georgiában megalapított településekhez, 1740-ben az angolok megostromolták a San Augustine-i San Macos erődöt, az ostrom majd egy hónapig tartott. Amíg a támadások sikertelenek voltak, nem vált nyilvánvalóvá a spanyolok gyengesége. A 18. század elején északról, Karolina tartományból érkezett a népességutánpótlás. Az újonnan érkezők nemegyszer felégették a falvakat, legyilkolták a lakosságot, s a foglyokat eladták rabszolgának. A legtöbb falu elhagyatottá vált, s a menekültek többsége St. Augustine-ban vagy az elszigetelt, a világtól elvágott helyeken talált menedéket. Az apalachee indiánok egy része eljutott Louisiánáig, ahol még egy évszázadik fennmaradtak, mint különálló etnikai csoport. A Brit Birodalom az 1763-as párizsi békeszerződés alapján nyert ellenőrzést Florida felett, cserében Havannáért, amelyet a britek a hétéves háború idején (1756–1763) vettek el a spanyoloktól . A csere után a spanyolok kiürítették Floridát. Amikor a spanyolok átadták Floridát a briteknek, a túlélőket áttelepítették Kubába. Gyakorlatilag az üres provincia maradt hátra, európai lakosság nélkül. St. Augustine csak egy helyőrség volt ebben az időben, kevesebb mint 500 házzal és Pensacola is csak apró katonai település volt. Ezekben az években vándoroltak be az elhagyott területekre a mai szeminolok elődei. A briteknek ambiciózus terve voltak Floridával kapcsolatban. Először két részre osztották, a keleti részét St. Augustine-i, a nyugati részét pedig Pensacola székhellyel. Feltérképezték a félszigetet, felmérték a partvonalat az Atlanti-óceán és a Mexikói-öböl mentén, és kapcsolatokat próbáltak kifejleszteni az új indián lakossággal. Próbáltak földosztással fehér telepeseket csalogatni a területre, hogy beinduljon a gazdaság. Ha elég idő lett volna e terv megvalósításához, virágzó floridai kolónia épülhetett volna fel, de a brit fennhatóság csak 20 évig tartott. Az 1818-ban az amerikaiak Andrew Jackson tábornok, a későbbi amerikai elnök vezetésével folytattak katonai hadműveleteket a floridai szeminol indiánok ellen, amelyek később az első szeminol háború néven váltak ismertté. Sok hivatalos és nem hivatalos katonai beavatkozás után Jackson 1821-ben végleg birtokba vette a területet az Amerikai Egyesült Államok nevében, és új területi kormányt hozott létre. A spanyolok ugyanebben az évben az Adams–Onís-egyezmény értelmében végleg átengedték Floridát az USA-nak. Amit az Egyesült Államok örökölt, az a vadonban elszórt települések, indiánok, Afrikából behurcolt feketék utódai, és a spanyolok voltak. 1822. március 30-án Florida az Amerikai Egyesült Államok része lett. Miután a területi hovatartozást törvénybe iktatták, 1824-ben egyesítették egyesítették Kelet-Floridát és Nyugat-Floridát. Az új Florida állam székhelye Tallahassee lett, amely egyenlő távolságra volt St. Augustine-tól és Pensacolától. Andrew Jackson immár amerikai elnökként 1830-ban aláírta és törvénybe iktatta az Indián-kitelepítési Határozatot. 1832-ben az Egyesült Államok kormánya néhány szeminol vezetővel aláíratta a „Payne’s Landing” egyezmény, és ígéretet tett arra, hogy a Mississippi folyótól nyugatra földet adnak azoknak, akik önkéntesen elhagyják Floridát. Sok szeminol távozott ebben az időben, míg azok, akik maradtak, védekezésre készültek fel, hogy megvédjék földjeiket. Azonban a fehér telepesek követeléseinek hatására a kormány megfosztotta az indiánokat földjeiktől. 1835-ben megérkezett a hadsereg, hogy az indiánokat kitelepítsék, ha kell, erőszakkal. A második szeminol háború 1835-ben kezdődött, amikor a szeminolok megtámadták a Fort Brookból (Tampa) Fort Kingbe (Ocala) tartó katonai utánpótlást. Az ütközet során az indiánok 108 katonát öltek meg, míg a szeminolok csak öt embert vesztettek. Megközelítőleg 900-1500 indián harcos hét évig gerillaháborút folytatott az Egyesült Államok hadserege ellen. A háború kezdetén vezetőjük a karizmatikus fiatal vezető, Osceola volt, akit elfogtak, börtönbe zártak, ahol egy év múlva, 1837-ben meghalt. A háború elhúzódott 1842-ig, amelyre a kormány csillagászati összegeket költött. A háború végére csaknem minden szeminolt elűztek a Mississippi folyó nyugati partján lévő árterületre, s csak 300 indián maradt az Everglades mocsaras vidékén. 1845. március 30-án Florida az Egyesült Államok 27. tagállama lett. A lakosság fele fekete rabszolga volt, akik a földeken dolgoztak. Az 1850-es években a fehér telepesek túlkapásai a szeminolokkal szemben ismét feszült helyzetet teremtett, ezért a kormány elhatározta, hogy a megmaradt szeminol indiánokat kitelepíti nyugatra. Ez a harmadik szeminol háborúhoz vezetett (1855-1858), melynek végén már csak 100 indián telepes maradhatott Floridában. 1859-ben a szeminolokat körülvették, s nyugatra kényszerítették őket, de néhányuk hátramaradt az Everglades mocsárvilágában. Az új államban a rabszolgakérdés egyre égetőbbé vált. 1860-ban Abraham Lincoln lett az Egyesült Államok elnöke. Egyetlen floridai sem szavazott rá. Röviddel elnöki hivatalába való beiktatása után, 1861. január 10-én törvénybe iktatták azt a rendeletet, hogy Florida kiválhat az Egyesült Államokból, s csatlakozhat a Szövettségi Államokhoz. A polgárháború alatt Florida 15 000 fős csapatot és jelentékeny mennyiségű ellátmányt – sót, marhát, sertést, és gyapotot – küldött a Konföderációnak, de több mint 2000 floridai, afrikai-amerikai és fehér csatlakozott az Egyesült Államok hadseregéhez. A polgárháború előtt Florida csak egy gyapottermelő állam volt. A háború után a gazdaság meglehetősen megváltozott. A nagy kikötővárosok ismét virágozni kezdtek, s megkezdődött a fakitermelés, s a városok újraépítése, amely sok felszabadított rabszolgának munkát adott. A földbirtokosok próbáltak bérmunkásokat alkalmazni az ültetvényeken a gyapot leszedésére, de ez nem vált gazdaságossá. Végül a nagy ültetvények részeit a tulajdonosok bérbe adták. 1876-ban az elnöki választások idején Floridát még mindig a szövetségi csapatok megszállás alatt tartották, s csak a választások után vonták ki azokat. A 19. század utolsó negyedében a nagyszabású nagyüzemi mezőgazdaság és állattenyésztés - főleg szarvasmarha - került előtérbe. A különböző iparok, mint például a szivargyártás, az emigránsoknak adott munkát. Az új nagy beruházások következtében Tarpon Spring-nél beindult a szivacs-halászat és az állam déli részén a foszfát-bányászat. A citrom és narancs-féleségek termesztése gyorsan nőtt. Az ipar és kereskedelem fejlődése magával vonta az utak, s a vasutak nagymértékű építését. Az állam igyekezett segítséget nyújtani a beruházóknak olcsó földekkel. A polgárháború és az első világháború között Florida vasútépítése, amely behálózta az egész államot, befejeződött. Az 1870-es évek végén a folyókon gőzhajók szállították Florida természetes szépségében gyönyörködni vágyó látogatókat. Kezdeti erőfeszítések történtek Florida déli részén a mocsarak lecsapolására, s azok termőfölddé alakítására. 1898-ban, amikor a spanyol-amerikai háború megkezdődött, a nemzet figyelme Florida felé irányult. Az amerikai csapatok a Tampa Öbölben állomásoztak. A floridaiak befogadták a kubai menekülteket, akik szabadulni akartak a spanyol gyarmatosítás alól. A századfordulón úgy tűnt, Florida potenciális lehetőségei kimeríthetetlenek. Az ingatlanok vonzották a beruházókat. A második világháború Florida gazdaságát nagyban segítette. Mivel az éghajlat egész évben kellemes, az állam katonai kiképzőközpontokat létesített az amerikai hadsereg és szövetségesei számára. A főútvonalak és a repülőterek építése felgyorsult annyira, hogy a háború végén Florida a legmodernebb kereskedelmi közlekedési hálózattal rendelkezett. A látogatók száma hihetetlen mértékben megnőtt, olybá tűnt, mint egy végnélküli áramlat. A háború utáni években a lakosság száma állandóan és jelentősen növekedett, részben az országon belül más államokból, részben pedig Kubából, Haitiból és más országokból települtek át az emberek egy jobb élet reményében. Florida ma a negyedik legnépesebb állama az Amerikai Egyesült Államoknak. 1950-es évek óta Florida oktatási rendszere alapvetően megváltozott. Az afrikai-amerikai állampolgárok, és más támogatók harcot folytattak a faji megkülönböztetés ellen az oktatás és más intézmények területén. A második világháború óta Florida gazdasága sokrétűbbé vált. A turizmus, a szarvasmarhatenyésztés, a citrusültetvények, és a foszfátbányászat sok más ipari ágazatot maga után vonzott, így például az elektromos-, műanyag-, és építőipart, valamint az ingatlanfejlesztést és kereskedelmet, s a különböző nemzetközi banki szolgáltatásokat. Számos amerikai részvénytársaság Floridába helyezte főhadiszállását. Az államközi főútvonal egész Floridán végigfut, s jelentős repülőterei vannak. A felsőfokú oktatási rendszer, s a magas technológiai iparok rohamosan fejlődésnek indultak. Az amerikai űrprogram - a történelmi jelentőségű rakétakilövő-állomással, a holdsétákkal, valamint a szinte menetrendszerű űrjáratok programjával - felhívta magára az újságok figyelmét. A citrusipar az olykor-olykor előforduló fagyások ellenére is virágzik. A turisták számára nagy beruházásokat hajtottak végre Orlando környékén, amely millió és millió látogatót vonz minden évben. A polgárháború után a fehér-elit demokraták küzdöttek a hatalomért, amig 1877-ben visszanyerték azt, részben erőszakos katonai jellegű taktikával próbálták korlátozni a felszabadított rabszolgák szavazásait. 1885-től 1989-ig az állam törvényhozó testülete intézkedéseket hozott a feketék és a szegény fehérek szavazati jogának korlátozására, mivel azok fenyegették a fehér demokraták befolyását a néppárti koalicióban. Amint ezeket a csoportokat megfosztották szavazati jogaiktol a demokraták megalapították az egy párt redszert keresztül a déli államokban. Az 1900-as években az afroamerikaiak a teljes lakosság 44%-át alkották mint a polgárháború előtt, de akkor még jogfosztottak voltak.[7] 1877-tol 1948-ig Florida a demokrata elnokjelöltekre szavazott, kivéve az 1928-as választások idején. Az elkülönítés, jogfosztottság és a mezőgazdasági depresszió miatt sok afroamerikai hullamokban 1910-1940 között északra vándorolt, és a késői 1940-es évek végén ez a vandorlási hullam ismét megkezdődött. Munkát kerestek, jobb oktatás akartak a gyerekmeiknek, s ismét szavazati joghoz jutva részt venni a társadalmi életben, s aktivan kozremukodni korulmenyeik javítása érdekében. 1960-ban Florida afroamerikai lakosságága 18%-ra csökkent.[8] 1952-től 2004-ig, annak ellenére, hogy a demokrata pártiek voltak többségben, a lakosság a republikáusokra szavazott, kivéve 1964-ben, 1976-ban és 1996-ban. Az polgár háboru után az első republikánus kongresszusi képviselőt 1954-ben választották meg.[9] Az első republikánus szenátort, Robert McG. Thomas Jr.-t, pedig 1968-ban választották meg.[10] Két évvel azután, hogy Florida kormányzója a republikánus Claude Roy Kirk, Jr. lett.[11] 1998-ban a demokraták tobbsége a faji kissebségekből és az északról, többnyire Északkelet Egyesült Államokból Floridába vándorolt liberális elemekből állt.[12] Dél-Florida metropolita körzete különösen jó példa volt erre, ahol mindkettő a faji kissebségek, és a liberális fehérek telepedtek le, s ez a terület volt a “legdemokratikusabb” az államban. Daytona metropolita kiterjedésében ugyan kisebb, de haszonló demokrata beállítottságú lakossága van. Orlando a nagyszámú hiszpániai emigránsok miatt úgyszintén a demokratáknak kedvezett. Florida fennmaradó részén, a vidéki varosokban és a varosok kulteruletein a republikánus érzelmu lakosság dominálja.[12] A gyorsan novekvo I-4 gyorsforgalmú út mentén kialakult “folyoso”, amely keresztül szeli Közép-Floridát és összeköti Daytona Beach-et Orlando-val és Tampa/St.Petersburg-gal ugyannyi a republikanus, mint a demokrara szavazók száma. A területet gyakran úgy nézik, mint egy egyesítő pontot a konzervativ Észak és a liberális Dél között. Gyakran mondják, aki megnyeri Közep-Floridát, az megnyeri az elnöki választást.[13] Annak ellenére, hogy Floridában a demokrata pártiak vannak többségben a 2008-as választást a rebuplikánusok kontrollálták, mivel a kormányzói hivatal államszerte befolyasos hivatal. Florida állam alkotmánya kijelenti, hogy az államhatalom három különálló, egymástól független ágazatra oszlik: a végrehajtó (Executive), a törvényhozó (Legislative) és a bírói (Juridicial) testületekre. A végrehajtó testület elnöke a kormányzó (governor), akit négyévente választanak. A kormányzó a legfőbb törvényvégrehajtó tisztviselő, s felelős az állam napi működéséért. A kormányzó jelöli ki az ágazat vezetőjét, aki egyedül a kormányzónak köteles beszámolni, de a kormánytanácsnak (Cabinet) legalább három tagja egyet kell, hogy értsen a kinevezésével. A törvényhozás a törvényhozó testület kötelessége. Két ágból áll: a szenátusból (Senate) és a képviselőkből (House of Representatives). A törvényhozás valamennyi intézkedésének összhangban kell lennie az alkotmányos rendelkezésekkel. Üléseit 60 naponként tartja. A bírói testület feladata a törvény értelmezése. A hatalmat az állam alkotmányán keresztül gyakorolja, amely létrehozta a legfelsőbb bíróságot (Supreme Court), a területi fellebbező bíróságot (District Court of Appeals), és a területi bíróságot (Circuit Court). A legfelsőbb bíróság hét tagból áll, akiket a kormányzó jelöl a poszt betöltésére. A legfelsőbb bíró megbízatása két évre, a bírók megbízatása hat évre szól. Florida öt területi fellebbező bíróságra oszlik, több mint 50 bíróval. Mindegyiküket hat évre választják. Döntésüket a legfelsőbb bíróség megváltoztathatja. Az állam 20 területi bíróságra van felosztva, a bírókat hat évre választják. A megyei bíróságoknak legalább egy megyei bírója van, akiknek megbízatása hat évre szól. Az kormányzat legfobb bevétele a kereskedelmi adó, de a városok és megyék fo bevételi forrása az ingatlan adó Florida 67 megyére oszlik, melyek élén köztisztviselőkből (Board of County Commissioners) álló bizottság áll. A Board of County Commissioners a megyei törvényhozó testület, akik a megye bevételét és kiadásait egyeztetik, s meghatározzák az évi költségvetést az egész megyére nézve. Feladataik közé tartozik még a forgalom, a területek övezetekre osztása, várostervezés, valamint a lakossági szociális ellátása, s a biztonság. Ők nevezik ki a megyei igazgatót (County Administrator), aki a fent említett tevékenységeket végrehajtatja. A megyehivatal különböző osztályokra oszlik; így személyzeti, egészségügyi, közösségfejlesztési (tervezés, építés, övezetek besorolása) osztályokra, valamint központi kommunikációs rendszerre, megyei park és pihenés-rendszer karbantartására, stb. A városok élén a polgármester áll. A polgármester a városmenedzseren (city Manager) keresztül irányítja a szakapparátust, a polgármesteri hivatalt. A kellemes éghajlat, az enyhe tél, a természet adta lehetőségek, a tenger és a tavak, a gyógyforrások bősége már a 19. század végén kezdte vonzani az embereket az ország más részéről, sőt már ekkor megindult az a folyamat, amely napjainkban milliókat mozgat meg: az idősebbek áttelepülése a szigorúbb éghajlati övezetekből délre. Igazi nagy fellendülést azonban csak a második világháborút követő időszak hozott. Ekkor egyrészt kiépült a floridai turisztikai ipar szállodák és motelek ezreivel, s szórakoztató látványosságokkal, a megfelelően kiképzett partszakaszokkal, másrészt tömegessé vált az idősebb korosztály "átköltözése". Az Amerikai Népszámlálási Hivatal felmérése szerint 2000-ben a nem spanyol nyelvű fehér lakosság etnikai származás szerinti megoszlása a következő (a teljes lakosság százalékában): német származású 11.8%, ír származású 10.3%, angol származású 9.2%, az USA egyéb részéről származó 8%, olasz származású 6.3%, francia származású 2.8%, lengyel származású 2.7%, skót származású 1.8%.[18] A német származású lakosság elsősorban Délnyugat-Floridában él, az olasz bevandorlók pedig Miamiban és annak külterületein telepedtek le. Tarpon Spring környékén nagy számú görög származású lakos él. A spanyol nyelvű (hispanoamerikai) lakosság több csoportból tevődik össze. A Kubából bevándorlók Miami és Tampa környékén élnek, míg a Puerto Ricóból érkezők Tampa és Orlando környékén telepedtek le. A közép-amerikai munkások főképp Nyugat-, Közép- és Dél-Floridában találtak munkát. A hispanoamerikai közösségek száma folyamatosan növekszik, s a leggyorsabban növekvő csoport Floridában (akárcsak az egész Egyesült Államokban).

Kalifornia az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb állama, az ország délnyugati csücskében, a Csendes-óceán partján helyezkedik el. Észak felől Oregon, keletről Nevada, délkeletről Arizona, délről pedig a mexikói Baja California állam határolja. A Kalifornia név eredetét Garci Rodríguez de Montalvo spanyol író 16. század elején megjelent Las sergas de Esplandián (’Esplandián cselekedetei’) című regényének tulajdonítják. A regényben California egy elképzelt szigetparadicsom, melyen egy Calafia nevű királynő uralkodik (ez valószínűleg az arab kalifa mintájára született). Nem tisztázott azonban, hogy a mai területnek hogyan lett ez az elnevezése; a feltételezések szerint kezdetben csak a kaliforniai félszigetet jelölte, melyről azt hihették a spanyol felfedezők, hogy sziget. Kalifornia területén többféle éghajlati zóna is megtalálható. A csendes-óceáni partvidék éghajlata kellemes, mediterrán. Itt a természetes növényzetet az örökzöld keménylombú erdők alkotják. A mediterrán zónában a tél enyhe és csapadékos, a nyár meleg és száraz. A csendes-óceáni partvidéken a nyári hőmérséklet többé-kevésbé változatlan, a téli hőmérséklet azonban a Kaliforniai-áramlás hatásaitól hűvösebb. Los Angelesben az enyhe és csapadékos tél mellett a száraz nyári időszak átlaghőmérséklete 25-30 °C. San Franciscóban is az enyhe tél jellemző, a nyári hőmérséklet azonban mindössze 20 °C körüli. Kalifornia északi részére már az óceáni éghajlatnak is jelentős hatása van. Az átlaghőmérséklet hasonló a partvidéki területekéhez, a csapadékmennyiség viszont nagyobb. Ezen a területen főként lombhullató erdők helyezkednek el, de megtalálhatók a mérsékelt övezeti esőerdők is. Kalifornia déli részeit nagy kiterjedésű sivatagok, és félsivatagok alkotják, ahol csak a szárazságtűrő növények képesek alkalmazkodni az éghajlathoz. Ezen a területen télen a hőmérséklet 15-20 °C körüli, nyáron a nappali hőmérséklet 40 °C feletti. Észak-Amerikában ezen a területen mértek 57 °C-ot, a legmelegebb hőmérsékletet a Death Valley-ben (Halál-völgy). Nyári időszakban csapadék nincs, téli időszakban 3-4 évente fordul elő, hogy kisebb csapadék érkezik a Csendes-óceán felől. Ilyenkor a sivatag egyszerűen hihetetlen módon kivirágzik. De ez csak néhány napig tart, mert a vadvirágok nem kapnak táplálékot a száraz talajból, így hamar elpusztulnak. Ezután a félsivatagi részeken magukra maradnak a szárazságtűrő növények, a sivatagokat pedig visszahódítják a vándorló homokdűnék. Kalifornia az USA legnépesebb állama. A népesség növekedése jelenleg is rendkívül gyors, ami részben a kedvező születésszámnak, részben a többi államból és a külföldi országokból érkező letelepedésnek köszönhető. Külföldről messze a legtöbben Mexikóból érkeznek ide. Kalifornia az USA-n belül is sokak körében népszerű hely, ezért hasonlóan Floridához, az állam minden részéből költöznek ide. Kalifornia lakosságszáma: 1980: 23 700 000 1990: 29 800 000 2000: 33 900 000 2007: 37 600 000 Az USA-n belül Kalifornia első helyet foglal el mezőgazdasági termelésben. A nagy kiterjedésű hegyláncok, erdők, és sivatagos területek ellenére hatalmas hektáron találhatóak szántóföldek, ahol a jól képzett farmereknek, és a magas fokú gépesítésnek köszönhetően minden évben nagy mennyiségű élelmiszert szállítanak a városokba feldolgozásra. A szántóföldes gazdálkodáson kívül a kedvező éghajlati adottságoknak köszönhetően jelentős a déligyümölcsök és zöldségek termesztése. Az aktív vulkáni területen kiváló minőségű talaj helyezkedik el, kedvezve a szőlőtermesztésnek. Világhírűek a kaliforniai borok. Nyári időszakban a mediterrán területekre kevés csapadék jut, ezért a rendszeres öntözés nélkülözhetetlen. Az állam legszárazabb területén, a Halál-völgyben oázisok is találhatóak. Az állattenyésztésben a legfontosabb szerepet a szarvasmarhák tenyésztése alkotja, de kiemelkedő fontosságú a lótenyésztés is. Sequoia National Park, az óriási mamutfenyők, köztük a világ legnagyobb fája, a General Sherman otthona Kings Canyon National Park Yosemite Nemzeti Park, a világ legmagasabb gránitfala az El Capitan és az USA legmagasabb vízesése a Yosemite-vízesés otthona Death Valley, amerika legmélyebb pontja, a Föld egyik legmelegebb helye Big Sur, a Csendes óceán hegyes partvonala Alcatraz-sziget Hearst Castle Hollywood Golden Gate híd San Diego Zoo és SeaWorld USS Midway múzeumként működő repülőgép-anyahajó Queen Mary A Piedras Blancas rezervátum az északi elefántfókák (Mirounga angustirostris) "törzshelye" A szolgáltatásokban nélkülözhetetlen szerepe van a turizmusnak. A kedvező éghajlati adottságoknak, a lélegzetelállító természeti csodáknak, a változatos területnek, az óceánpartok közelségének, a világon egyedülálló városi nevezetességeknek, valamint a híres személyeknek köszönhetően minden évben a világ minden tájáról több tíz millió turista keresi fel Kaliforniát.