amerikai egyesült államok

Florida az Amerikai Egyesült Államok (USA) egyik délkeleti állama. Fővárosa Tallahassee, legnagyobb városa Jacksonville, legnagyobb metropoliszi tömörülése dél-Floridában Miami. Az állam egy nagy kiterjedésű félszigeten fekszik a Mexikói-öböl, az Atlanti-óceán és a Florida szoros között. Határa túlnyomó részét a tengerpart alkotja, északi részén Georgia és Alabama államokkal találkozik. A partvonal az öblök és beszögellések nélkül is megközelíti a 2000 km-t. Florida műholdas felvétele Az állam többnyire alacsonyan fekvő, viszonylag egyenletes síkság, amely alig néhány méterrel fekszik a tengerszint felett, csupán a középső része enyhén dombos. A félsziget lyukacsos szerkezetű mészkő, kiterjedt víz alatti barlangokkal, forrásokkal, karsztos víznyelőkkel, melyek többsége a lakosság vízellátását biztosítja. A mészkő homokos talajjal van borítva, melynek termőképessége nem túl magas. A félsziget belsejét erdőségek, mezők és kisebb-nagyobb tavak tarkítják. A pálma- és a citrusfélék kedvelik a talajt és az éghajlatot. Az államnak párás szubtrópusi éghajlata van (lásd; szubtrópusok), kivéve az Okeechobee part déli részét, amely igazi trópusi klíma (lásd: trópusok). A levegő hőmérsékletingadozását az óceán nagyban kiegyenlíti.[1] Mivel a földrész északról délre nyitott, az Antarktisztól elinduló hidegfront időnként eléri Floridát, s lehűti a hőmérsékletet az egész félszigeten, viharos, olykor 150 km/óra sebességű szelet hozva magával. A tél és az ősz enyhe és viszonylag száraz, a tavasz és nyár meleg és párás. A legalacsonyabb hőmérséklet júliusban 32-35 °C közötti, míg a legalacsonyabb januárban 4-7 °C között van. A Golf-áramlat is módosítja a hőmérsékletet.[2] Floridát a napsütés államának is nevezik, de viharos idő gyakran előfordul, főleg az állam középső részén. Ezért ezt a területet úgy is ismerik , mint “lightning capital”, „a villámlás fővárosa”.[3] Florida az Amerikai Egyesült Államok legcsapadékosabb állama, mivel kora tavasztól késő őszig délutánonként gyakoriak az esőzések. A szép, ragyogó, napsütéses napokat is heves esők szakíthatják félbe. A mindennapos zivatarokat a keleti és a nyugati part mentén felemelkedő légtömegek összeütközése okozza. Az ország területén Floridában van a legtöbb tornádó, de nem olyan nagy intenzitású, mint a nagy síkságok felett (Tornado Valley).[4] Május közepétől november végéig tart a hurrikánszezon. 2004-ben négy komoly erősségű (Charley, Frances, Ivan és Jeanne) hurrikán érte az államot, ezt követően 2005-ben Dennis és Katrina, majd Rita hurrikán söpört végig. Florida otthont ad sokfajta vadállománynak közöttük: Tengeri emlősök: palackorrú delfin, rövidszárnyú gömbölyűfejű-delfin, északi simabálna, karibi manátusz Hüllők: mississippi aligátor, hegyesorrú krokodil, keleti gyémánthátú és törpe csörgőkigyó, georgiai üregteknős, közönséges levesteknős, kérgesteknős, indigó kígyó Emlősök: floridai puma, fehérfarkú szarvas, Key szarvas, vörös hiúz, floridai fekete medve, kilencöves tatu Madarak: fehérfejű rétisas, bóbitás karakara, szalagos csigászkánya, halászsas, orrszarvú pelikán, tengeri barna pelikán, tengeri sirály, lármás daru, kanadai daru, rózsás kanalasgém, floridai bozótszajkó, és még sok másfajta madár Megjegyzés: Florida télen otthont ad sok fajta észak-amerikai madárnak. 1930-ban Dél-Amerikából Észak-Amerikába véletlenül behozott vörös tűzhangya területe megnőtt az összes déli államban, beleértve Floridát is. Ezek a hangyák sokkal agresszívabbak a helyi fajoknál, s a fullánkjuk sokkal fájdalmasabb. Florida első emberi településeinek nyomai kb 12 ezer évvel ezelőttre tehetők. A kellemes éghajlatú félszigeten sokfajta növény és állat honosodott meg. 12 ezer évvel ezelőtt a partvonal nagyon különböző volt a maitól. A tenger szintje alacsonyabb volt, s ennek eredményeként a félsziget területe hozzávetőleg kétszer nagyobb volt, mint a jelenlegi. Az itt élő emberek gyűjtögetéssel és vadászattal foglalkoztak. A kutatók úgy gondolják, hogy az étrendjük kis testű állatokból, növényfélékből, magvakból és kagylófélékből állt. Az évszázadok alatt az őslakosság kifejlesztette saját kultúráját. Amikor az európaiakkal kapcsolatba kerültek, már fejlett mezőgazdaságuk, és kereskedelmük volt. Amikor az európaiak elérték Floridát, annak lakossága megközelítőleg 100 ezer lehetett. A spanyolok beszámolói szerint ezek az emberek közel száz, a politikai szervezettség különböző fokán lévő törzsekhez tartoztak. A társadalmi fejlődés magasabb fokán álló appalachee indiánok számát 50 ezer körülire, a timucua nyelvet beszélő, különösebb politikai berendezkedés nélküli törzsek tagjainak számát 150 ezerre becsülték. Ezek a közösségek a nyelven kívül semmilyen más hasonlatosságot nem mutattak. A feljegyzett indián törzek nevei: ais, calusa, jaega, mayaimi, tequesta és tocobaga. A spanyol gyarmatosítás alatt ezek a törzsek eltűntek, vagy számuk drámaian csökkent. A floridai életről a felfedezők és kalandorok megérkezése után feljegyzések készültek. Juan Ponce de León 1513. április 2. és 8-a között érte el a partokat a jelenlegi St. Augustine közelében. Ő nevezte el Floridát (La Florida) a Pascua virágok ünnepének tiszteletére, ami egy spanyol húsvét-közeli ünnep. Ponce de León második útjára 1521-ben került sor, 200 emberrel és 50 lóval a félsziget délnyugati részén kötött ki. Missziója hamar kudarcba fulladt a helyi lakosok heves támadásai miatt. 1539-ben Hernando de Soto egy másik expedíciót vezetett. Négy évig bolyongott abban a reményben, hogy megtalálja az indiánok mesés kincseit. De Soto és társai 5 hónapra letelepedtek a mostani Tallahasse közelében. De Soto a Mississippi folyónál 1542-ben halt meg, de az expedíció túlélő tagjai elérték Mexikót. Florida felfedezőjére nem várt gazdag zsákmány, nevét mégis kapcsolatba hozták vele, mert az ezüstöt és aranyat szállító hajók a Golf-áramlaton hajózva - a Floridai szoroson keresztül - érték el Kuba partjait. 1559-ben Tristán de Luna y Arellano egy másik kísérletet tett Florida gyarmatosítására. A Pensacola-öbölben létrehozott települést azonban a szerencsétlenségek sorozata miatt két év múlva elhagyták a telepesek. Nem a spanyolok voltak az egyetlenek, akik kívánatosnak találtak Floridát. 1562-ben a francia protestáns Jean Ribault és kevésbé ismert társa, a Jean-Pierre la Foux,aki nem Floridában,hanem Pennsylvania-ban élt és ott terjesztette florida 'jo' hirét próbálta felmérni a területet, majd két évvel később René Goulaine de Laudonniere megalapította Fort Carolinát a St. Johns folyó (St. Johns River) torkolatánál (jelenleg Jacksonville). A francia tengerentúli utazások felgyorsították a spanyol gyarmatosítást. Pedro Menéndez de Avilés sietve áthajózta az Atlanti-óceánt, hogy a francia zászlót a spanyol zászlóval váltsa fel. 1565-ben érte el St. Augustint, és megalapította az első állandó települést. Teljesítette küldetését, elűzte és legyilkolta a franciákat, s csak a római katolikusokat kímélte meg. Menéndez elfoglalta Fort Carolinát is és átnevezte San Mateo-nak. A francia válasz csak két évre rá érkezett meg, amikor Dominique de Gourgues visszafoglalta San Mateót, a korábbi Fort Karolinát, és a spanyol katonákat lemészárolták. Ez nem akadályozta meg a spanyolokat abban a törekvésükben, hogy római katolikus településeket hozzanak létre. Missziójukat kiterjesztették észak Floridára és az óceán keleti partvonalán északra, melyet ma Dél-Karolina államnak neveznek. Az angolok sem szerettek volna lemaradni az újonnan felfedezett területek gazdagságának kiaknázásában. A konfliktust növelte a spanyol birodalom terjeszkedése. 1586-ban az angol Sir Francis Drake kapitány kifosztotta és felégette a kicsiny San Augustine falut, de ez nem szüntette meg a spanyolt ellenőrzést Floridában. Az 1600-as évek végén nem volt kérdéses a spanyol fennhatóság a mai Egyesült Államok déli része felett. Amikor az első angol telepesek Amerikába jöttek, településeiket északabbra (ma Virginia) 1607-ben Jamestownnál, és 1620-ban Plymuth-nál (Massachusetts) hozták létre. Az angol és a spanyol kolóniák közötti villongások katonai beavatkozásra vezettek. James Moore ezredes a krík indiánokkal együtt megtámadta Floridát, s felégette, de a Castillo de San Marcos erődöt nem tudta bevenni. Két évvel később azonban elpusztították a Tallahasse és San Augustine közötti spanyol telepeket, megölték vagy rabszolgának elhurcolták a lakosokat, a helyi indiánokat is beleértve. A franciák elfoglalták Pensacolát 1719-ben, 21 évvel azután, hogy a települést megalapították. Mivel a spanyolok kezdtek közelebb húzódni az angolok által Georgiában megalapított településekhez, 1740-ben az angolok megostromolták a San Augustine-i San Macos erődöt, az ostrom majd egy hónapig tartott. Amíg a támadások sikertelenek voltak, nem vált nyilvánvalóvá a spanyolok gyengesége. A 18. század elején északról, Karolina tartományból érkezett a népességutánpótlás. Az újonnan érkezők nemegyszer felégették a falvakat, legyilkolták a lakosságot, s a foglyokat eladták rabszolgának. A legtöbb falu elhagyatottá vált, s a menekültek többsége St. Augustine-ban vagy az elszigetelt, a világtól elvágott helyeken talált menedéket. Az apalachee indiánok egy része eljutott Louisiánáig, ahol még egy évszázadik fennmaradtak, mint különálló etnikai csoport. A Brit Birodalom az 1763-as párizsi békeszerződés alapján nyert ellenőrzést Florida felett, cserében Havannáért, amelyet a britek a hétéves háború idején (1756–1763) vettek el a spanyoloktól . A csere után a spanyolok kiürítették Floridát. Amikor a spanyolok átadták Floridát a briteknek, a túlélőket áttelepítették Kubába. Gyakorlatilag az üres provincia maradt hátra, európai lakosság nélkül. St. Augustine csak egy helyőrség volt ebben az időben, kevesebb mint 500 házzal és Pensacola is csak apró katonai település volt. Ezekben az években vándoroltak be az elhagyott területekre a mai szeminolok elődei. A briteknek ambiciózus terve voltak Floridával kapcsolatban. Először két részre osztották, a keleti részét St. Augustine-i, a nyugati részét pedig Pensacola székhellyel. Feltérképezték a félszigetet, felmérték a partvonalat az Atlanti-óceán és a Mexikói-öböl mentén, és kapcsolatokat próbáltak kifejleszteni az új indián lakossággal. Próbáltak földosztással fehér telepeseket csalogatni a területre, hogy beinduljon a gazdaság. Ha elég idő lett volna e terv megvalósításához, virágzó floridai kolónia épülhetett volna fel, de a brit fennhatóság csak 20 évig tartott. Az 1818-ban az amerikaiak Andrew Jackson tábornok, a későbbi amerikai elnök vezetésével folytattak katonai hadműveleteket a floridai szeminol indiánok ellen, amelyek később az első szeminol háború néven váltak ismertté. Sok hivatalos és nem hivatalos katonai beavatkozás után Jackson 1821-ben végleg birtokba vette a területet az Amerikai Egyesült Államok nevében, és új területi kormányt hozott létre. A spanyolok ugyanebben az évben az Adams–Onís-egyezmény értelmében végleg átengedték Floridát az USA-nak. Amit az Egyesült Államok örökölt, az a vadonban elszórt települések, indiánok, Afrikából behurcolt feketék utódai, és a spanyolok voltak. 1822. március 30-án Florida az Amerikai Egyesült Államok része lett. Miután a területi hovatartozást törvénybe iktatták, 1824-ben egyesítették egyesítették Kelet-Floridát és Nyugat-Floridát. Az új Florida állam székhelye Tallahassee lett, amely egyenlő távolságra volt St. Augustine-tól és Pensacolától. Andrew Jackson immár amerikai elnökként 1830-ban aláírta és törvénybe iktatta az Indián-kitelepítési Határozatot. 1832-ben az Egyesült Államok kormánya néhány szeminol vezetővel aláíratta a „Payne’s Landing” egyezmény, és ígéretet tett arra, hogy a Mississippi folyótól nyugatra földet adnak azoknak, akik önkéntesen elhagyják Floridát. Sok szeminol távozott ebben az időben, míg azok, akik maradtak, védekezésre készültek fel, hogy megvédjék földjeiket. Azonban a fehér telepesek követeléseinek hatására a kormány megfosztotta az indiánokat földjeiktől. 1835-ben megérkezett a hadsereg, hogy az indiánokat kitelepítsék, ha kell, erőszakkal. A második szeminol háború 1835-ben kezdődött, amikor a szeminolok megtámadták a Fort Brookból (Tampa) Fort Kingbe (Ocala) tartó katonai utánpótlást. Az ütközet során az indiánok 108 katonát öltek meg, míg a szeminolok csak öt embert vesztettek. Megközelítőleg 900-1500 indián harcos hét évig gerillaháborút folytatott az Egyesült Államok hadserege ellen. A háború kezdetén vezetőjük a karizmatikus fiatal vezető, Osceola volt, akit elfogtak, börtönbe zártak, ahol egy év múlva, 1837-ben meghalt. A háború elhúzódott 1842-ig, amelyre a kormány csillagászati összegeket költött. A háború végére csaknem minden szeminolt elűztek a Mississippi folyó nyugati partján lévő árterületre, s csak 300 indián maradt az Everglades mocsaras vidékén. 1845. március 30-án Florida az Egyesült Államok 27. tagállama lett. A lakosság fele fekete rabszolga volt, akik a földeken dolgoztak. Az 1850-es években a fehér telepesek túlkapásai a szeminolokkal szemben ismét feszült helyzetet teremtett, ezért a kormány elhatározta, hogy a megmaradt szeminol indiánokat kitelepíti nyugatra. Ez a harmadik szeminol háborúhoz vezetett (1855-1858), melynek végén már csak 100 indián telepes maradhatott Floridában. 1859-ben a szeminolokat körülvették, s nyugatra kényszerítették őket, de néhányuk hátramaradt az Everglades mocsárvilágában. Az új államban a rabszolgakérdés egyre égetőbbé vált. 1860-ban Abraham Lincoln lett az Egyesült Államok elnöke. Egyetlen floridai sem szavazott rá. Röviddel elnöki hivatalába való beiktatása után, 1861. január 10-én törvénybe iktatták azt a rendeletet, hogy Florida kiválhat az Egyesült Államokból, s csatlakozhat a Szövettségi Államokhoz. A polgárháború alatt Florida 15 000 fős csapatot és jelentékeny mennyiségű ellátmányt – sót, marhát, sertést, és gyapotot – küldött a Konföderációnak, de több mint 2000 floridai, afrikai-amerikai és fehér csatlakozott az Egyesült Államok hadseregéhez. A polgárháború előtt Florida csak egy gyapottermelő állam volt. A háború után a gazdaság meglehetősen megváltozott. A nagy kikötővárosok ismét virágozni kezdtek, s megkezdődött a fakitermelés, s a városok újraépítése, amely sok felszabadított rabszolgának munkát adott. A földbirtokosok próbáltak bérmunkásokat alkalmazni az ültetvényeken a gyapot leszedésére, de ez nem vált gazdaságossá. Végül a nagy ültetvények részeit a tulajdonosok bérbe adták. 1876-ban az elnöki választások idején Floridát még mindig a szövetségi csapatok megszállás alatt tartották, s csak a választások után vonták ki azokat. A 19. század utolsó negyedében a nagyszabású nagyüzemi mezőgazdaság és állattenyésztés - főleg szarvasmarha - került előtérbe. A különböző iparok, mint például a szivargyártás, az emigránsoknak adott munkát. Az új nagy beruházások következtében Tarpon Spring-nél beindult a szivacs-halászat és az állam déli részén a foszfát-bányászat. A citrom és narancs-féleségek termesztése gyorsan nőtt. Az ipar és kereskedelem fejlődése magával vonta az utak, s a vasutak nagymértékű építését. Az állam igyekezett segítséget nyújtani a beruházóknak olcsó földekkel. A polgárháború és az első világháború között Florida vasútépítése, amely behálózta az egész államot, befejeződött. Az 1870-es évek végén a folyókon gőzhajók szállították Florida természetes szépségében gyönyörködni vágyó látogatókat. Kezdeti erőfeszítések történtek Florida déli részén a mocsarak lecsapolására, s azok termőfölddé alakítására. 1898-ban, amikor a spanyol-amerikai háború megkezdődött, a nemzet figyelme Florida felé irányult. Az amerikai csapatok a Tampa Öbölben állomásoztak. A floridaiak befogadták a kubai menekülteket, akik szabadulni akartak a spanyol gyarmatosítás alól. A századfordulón úgy tűnt, Florida potenciális lehetőségei kimeríthetetlenek. Az ingatlanok vonzották a beruházókat. A második világháború Florida gazdaságát nagyban segítette. Mivel az éghajlat egész évben kellemes, az állam katonai kiképzőközpontokat létesített az amerikai hadsereg és szövetségesei számára. A főútvonalak és a repülőterek építése felgyorsult annyira, hogy a háború végén Florida a legmodernebb kereskedelmi közlekedési hálózattal rendelkezett. A látogatók száma hihetetlen mértékben megnőtt, olybá tűnt, mint egy végnélküli áramlat. A háború utáni években a lakosság száma állandóan és jelentősen növekedett, részben az országon belül más államokból, részben pedig Kubából, Haitiból és más országokból települtek át az emberek egy jobb élet reményében. Florida ma a negyedik legnépesebb állama az Amerikai Egyesült Államoknak. 1950-es évek óta Florida oktatási rendszere alapvetően megváltozott. Az afrikai-amerikai állampolgárok, és más támogatók harcot folytattak a faji megkülönböztetés ellen az oktatás és más intézmények területén. A második világháború óta Florida gazdasága sokrétűbbé vált. A turizmus, a szarvasmarhatenyésztés, a citrusültetvények, és a foszfátbányászat sok más ipari ágazatot maga után vonzott, így például az elektromos-, műanyag-, és építőipart, valamint az ingatlanfejlesztést és kereskedelmet, s a különböző nemzetközi banki szolgáltatásokat. Számos amerikai részvénytársaság Floridába helyezte főhadiszállását. Az államközi főútvonal egész Floridán végigfut, s jelentős repülőterei vannak. A felsőfokú oktatási rendszer, s a magas technológiai iparok rohamosan fejlődésnek indultak. Az amerikai űrprogram - a történelmi jelentőségű rakétakilövő-állomással, a holdsétákkal, valamint a szinte menetrendszerű űrjáratok programjával - felhívta magára az újságok figyelmét. A citrusipar az olykor-olykor előforduló fagyások ellenére is virágzik. A turisták számára nagy beruházásokat hajtottak végre Orlando környékén, amely millió és millió látogatót vonz minden évben. A polgárháború után a fehér-elit demokraták küzdöttek a hatalomért, amig 1877-ben visszanyerték azt, részben erőszakos katonai jellegű taktikával próbálták korlátozni a felszabadított rabszolgák szavazásait. 1885-től 1989-ig az állam törvényhozó testülete intézkedéseket hozott a feketék és a szegény fehérek szavazati jogának korlátozására, mivel azok fenyegették a fehér demokraták befolyását a néppárti koalicióban. Amint ezeket a csoportokat megfosztották szavazati jogaiktol a demokraták megalapították az egy párt redszert keresztül a déli államokban. Az 1900-as években az afroamerikaiak a teljes lakosság 44%-át alkották mint a polgárháború előtt, de akkor még jogfosztottak voltak.[7] 1877-tol 1948-ig Florida a demokrata elnokjelöltekre szavazott, kivéve az 1928-as választások idején. Az elkülönítés, jogfosztottság és a mezőgazdasági depresszió miatt sok afroamerikai hullamokban 1910-1940 között északra vándorolt, és a késői 1940-es évek végén ez a vandorlási hullam ismét megkezdődött. Munkát kerestek, jobb oktatás akartak a gyerekmeiknek, s ismét szavazati joghoz jutva részt venni a társadalmi életben, s aktivan kozremukodni korulmenyeik javítása érdekében. 1960-ban Florida afroamerikai lakosságága 18%-ra csökkent.[8] 1952-től 2004-ig, annak ellenére, hogy a demokrata pártiek voltak többségben, a lakosság a republikáusokra szavazott, kivéve 1964-ben, 1976-ban és 1996-ban. Az polgár háboru után az első republikánus kongresszusi képviselőt 1954-ben választották meg.[9] Az első republikánus szenátort, Robert McG. Thomas Jr.-t, pedig 1968-ban választották meg.[10] Két évvel azután, hogy Florida kormányzója a republikánus Claude Roy Kirk, Jr. lett.[11] 1998-ban a demokraták tobbsége a faji kissebségekből és az északról, többnyire Északkelet Egyesült Államokból Floridába vándorolt liberális elemekből állt.[12] Dél-Florida metropolita körzete különösen jó példa volt erre, ahol mindkettő a faji kissebségek, és a liberális fehérek telepedtek le, s ez a terület volt a “legdemokratikusabb” az államban. Daytona metropolita kiterjedésében ugyan kisebb, de haszonló demokrata beállítottságú lakossága van. Orlando a nagyszámú hiszpániai emigránsok miatt úgyszintén a demokratáknak kedvezett. Florida fennmaradó részén, a vidéki varosokban és a varosok kulteruletein a republikánus érzelmu lakosság dominálja.[12] A gyorsan novekvo I-4 gyorsforgalmú út mentén kialakult “folyoso”, amely keresztül szeli Közép-Floridát és összeköti Daytona Beach-et Orlando-val és Tampa/St.Petersburg-gal ugyannyi a republikanus, mint a demokrara szavazók száma. A területet gyakran úgy nézik, mint egy egyesítő pontot a konzervativ Észak és a liberális Dél között. Gyakran mondják, aki megnyeri Közep-Floridát, az megnyeri az elnöki választást.[13] Annak ellenére, hogy Floridában a demokrata pártiak vannak többségben a 2008-as választást a rebuplikánusok kontrollálták, mivel a kormányzói hivatal államszerte befolyasos hivatal. Florida állam alkotmánya kijelenti, hogy az államhatalom három különálló, egymástól független ágazatra oszlik: a végrehajtó (Executive), a törvényhozó (Legislative) és a bírói (Juridicial) testületekre. A végrehajtó testület elnöke a kormányzó (governor), akit négyévente választanak. A kormányzó a legfőbb törvényvégrehajtó tisztviselő, s felelős az állam napi működéséért. A kormányzó jelöli ki az ágazat vezetőjét, aki egyedül a kormányzónak köteles beszámolni, de a kormánytanácsnak (Cabinet) legalább három tagja egyet kell, hogy értsen a kinevezésével. A törvényhozás a törvényhozó testület kötelessége. Két ágból áll: a szenátusból (Senate) és a képviselőkből (House of Representatives). A törvényhozás valamennyi intézkedésének összhangban kell lennie az alkotmányos rendelkezésekkel. Üléseit 60 naponként tartja. A bírói testület feladata a törvény értelmezése. A hatalmat az állam alkotmányán keresztül gyakorolja, amely létrehozta a legfelsőbb bíróságot (Supreme Court), a területi fellebbező bíróságot (District Court of Appeals), és a területi bíróságot (Circuit Court). A legfelsőbb bíróság hét tagból áll, akiket a kormányzó jelöl a poszt betöltésére. A legfelsőbb bíró megbízatása két évre, a bírók megbízatása hat évre szól. Florida öt területi fellebbező bíróságra oszlik, több mint 50 bíróval. Mindegyiküket hat évre választják. Döntésüket a legfelsőbb bíróség megváltoztathatja. Az állam 20 területi bíróságra van felosztva, a bírókat hat évre választják. A megyei bíróságoknak legalább egy megyei bírója van, akiknek megbízatása hat évre szól. Az kormányzat legfobb bevétele a kereskedelmi adó, de a városok és megyék fo bevételi forrása az ingatlan adó Florida 67 megyére oszlik, melyek élén köztisztviselőkből (Board of County Commissioners) álló bizottság áll. A Board of County Commissioners a megyei törvényhozó testület, akik a megye bevételét és kiadásait egyeztetik, s meghatározzák az évi költségvetést az egész megyére nézve. Feladataik közé tartozik még a forgalom, a területek övezetekre osztása, várostervezés, valamint a lakossági szociális ellátása, s a biztonság. Ők nevezik ki a megyei igazgatót (County Administrator), aki a fent említett tevékenységeket végrehajtatja. A megyehivatal különböző osztályokra oszlik; így személyzeti, egészségügyi, közösségfejlesztési (tervezés, építés, övezetek besorolása) osztályokra, valamint központi kommunikációs rendszerre, megyei park és pihenés-rendszer karbantartására, stb. A városok élén a polgármester áll. A polgármester a városmenedzseren (city Manager) keresztül irányítja a szakapparátust, a polgármesteri hivatalt. A kellemes éghajlat, az enyhe tél, a természet adta lehetőségek, a tenger és a tavak, a gyógyforrások bősége már a 19. század végén kezdte vonzani az embereket az ország más részéről, sőt már ekkor megindult az a folyamat, amely napjainkban milliókat mozgat meg: az idősebbek áttelepülése a szigorúbb éghajlati övezetekből délre. Igazi nagy fellendülést azonban csak a második világháborút követő időszak hozott. Ekkor egyrészt kiépült a floridai turisztikai ipar szállodák és motelek ezreivel, s szórakoztató látványosságokkal, a megfelelően kiképzett partszakaszokkal, másrészt tömegessé vált az idősebb korosztály "átköltözése". Az Amerikai Népszámlálási Hivatal felmérése szerint 2000-ben a nem spanyol nyelvű fehér lakosság etnikai származás szerinti megoszlása a következő (a teljes lakosság százalékában): német származású 11.8%, ír származású 10.3%, angol származású 9.2%, az USA egyéb részéről származó 8%, olasz származású 6.3%, francia származású 2.8%, lengyel származású 2.7%, skót származású 1.8%.[18] A német származású lakosság elsősorban Délnyugat-Floridában él, az olasz bevandorlók pedig Miamiban és annak külterületein telepedtek le. Tarpon Spring környékén nagy számú görög származású lakos él. A spanyol nyelvű (hispanoamerikai) lakosság több csoportból tevődik össze. A Kubából bevándorlók Miami és Tampa környékén élnek, míg a Puerto Ricóból érkezők Tampa és Orlando környékén telepedtek le. A közép-amerikai munkások főképp Nyugat-, Közép- és Dél-Floridában találtak munkát. A hispanoamerikai közösségek száma folyamatosan növekszik, s a leggyorsabban növekvő csoport Floridában (akárcsak az egész Egyesült Államokban).